Múlt pénteken valamennyi kórház megkapta azt a levelet, melyben arról tájékoztatták az főigazgatókat, hogy minden nap (szombaton és vasárnap is) reggel nyolcig jelenteniük kell a rendkívüli, a napi rutintól eltérő eseményeket az állami intézményfenntartónak. Ezt a beszámolót az érintetteknek akkor is el kell küldeniük, ha nem történt semmi az előző napon, vagyis nincs mit jelenteniük - számolt be a napilap.
A célra külön táblázatot is készíttet az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK). A főigazgatók leveleit a kórházfenntartó területi igazgatóságai gyűjtik, elemzik. A lap szerint az intézményvezetők egy részének azzal magyarázták a furcsa kérést, hogy az egészségügyi kormányzat első kézből és nem a sajtóból szeretne értesülni, ha valami fennakadás van a betegellátásban.
Kapcsolódó
Kivihetetlen, hogy valamennyi problémát, szokatlant összegyűjtsünk - morgolódott a lapnak egy intézményvezető. Véleménye szerint
ez az egész csak a megfélemlítésünkre jó.
A kórházvezetők elbizonytalanodást az is növelheti, hogy a klasszikus értelemben vett rendkívüli eseményeket egy 2005-ös miniszteri rendelet alapján eddig is jelenteniük kellett. Ott fel is sorolták, melyek ezek, így egyebek mellett katasztrófákat, terroreseményeket, tűzeseteket, robbanást, ár- vagy belvízkárt, valamint az egészségügyi szolgáltatást jelentősen akadályozó eseményeket - például a közműszolgáltatások megszűnését, illetve a dolgozói sztrájkot - jelölték meg.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót