Az érdekvédelmi szervezet szombati közleményében azt írta, a 2017-re és 2018-ra tervezett minimálbér-emelésekkel teljesülhet az az évek óta szorgalmazott munkavállalói követelés, hogy a nettó minimálbér érje el a létminimum szintjét. A Liga azonban kétségesnek tartja, hogy a munkaadói járulék csökkentésének szándéka maradéktalanul érvényesül a munkabérekben, ezért továbbra is javasolja a munkavállalói járulékok csökkentését, hiszen ez azonnal, közvetlenül és minden munkavállaló esetében béremelkedést eredményez.
Hozzátették: a nemzetgazdaság szempontjából a legfontosabb cél a munkabérek jelentős emelkedése, amelynek elérésére több út is kínálkozik, ezért a Liga Szakszervezetek a kormány által benyújtott javaslatokat hajlandó megfontolni és azokról további tárgyalásokat folytatni.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának kibővített testületi ülését követő pénteki sajtótájékoztatón közölte: a kormány 15 százalékos minimálbér-növelést és 4 százalékpontos munkaadói járulékcsökkentést ajánl 2017-re, a garantált bérminimum pedig 25 százalékkal nőhet jövőre, 2018-ban a minimálbér további 8, a garantált bérminimum pedig 12 százalékkal emelkedhet, a munkáltatói járulék pedig 2 százalékponttal csökkenhet.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető