A vidéki kórházstruktúrával szemben a fővárosi - elsősorban a sürgősségi - ellátás sokszor nem egyértelmű, annak ellenére sem, hogy több országos intézet és egyetemi klinika is Budapesten működik. A témában született kormányhatározat három térséget nevez meg. Az észak-pesti helyét, amely a Honvédkórház és a dél-pesti, amely az egyesített Szent István és Szent László Kórház, valamint a kardiológiai központ bázisán jönne létre,"hamar megtalálták", azonban a budai térségben, annak geográfiai, közlekedési viszonyai miatt az "egy térség két centrum" elképzelésben gondolkodnak.
A budai kórházfejlesztés nagyban függ a kormány - nem feltétlenül az ágazatot érintő - egyéb döntéseitől, így az M0-ás körgyűrű befejezésétől, vagy a Déli és a Kelenföldi pályaudvar jövőjétől.
A közép-budai térség fejlesztése a Szent János Kórház és a Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikai Tömbjének "összevonásával" valósulhat meg - mondta Cserháti Péter. Ehhez kapcsolódva jelezte, hogy a fejlesztés részeként uniós forrásból megindulhat a János kórház korszerűtlen fűtési rendszerének cseréje. A fővárosi egészségügyi ellátás a már említett centrumokra épülne, és társkórházi státust kapna például a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház, az Uzsoki utcai kórház, a Szent Margit Kórház és a Szent Imre Kórház. Szakkórházakként működne az onkológiai, a pulmonológiai és a reumatológiai intézet. A centrumoktól azt várják, hogy az ellátás legmagasabb szintjén, a legsúlyosabb sérülteket is képesek legyenek minden nap ellátni.
Cserháti Péter beszélt arról is, hogy a Semmelweis Egyetemnek saját fejlesztési koncepciót kell kialakítania a kormánydöntés értelmében. Ebbe az infrastrukturális fejlesztéseken túl a gyakorlati képzések lebonyolítása, a gyakorlati helyek újragondolása is beletartozik. A fővárosban - összhangban a budapesti fejlesztéssel - a gyermekellátás kiegyensúlyozása is cél, vagyis a tervek szerint "oldanák" a pesti gyermekellátási centralizációt, így bizonyos ellátási formák átkerülnének budai kórházakba. Megemlítette, hogy míg Pesten ezer ágyon folyik gyermekellátás, addig Budán csak 197 ágyon.
A három centrum beruházásának előkészítését jövő március 31-ig kell elkészíteni, egy második ütemben pedig a társkórházakra koncentrálnak. Ez utóbbi előkészítésének határideje jövő év júniusa. A budapesti kórházfejlesztésre 40 milliárd forint hazai és 11 milliárd forint uniós forrás áll rendelkezésre, utóbbit jellemzően energetikai és infrastruktúra-fejlesztésre lehet fordítani.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el