Enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén, a BUX 217,86 pontos, 0,25 százalékos emelkedéssel, 87 759,96 ponton zárt hétfőn.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek küldött keddi előrejelzésében kiemelte, hétfőn kisebb pozitív korrekcióval zárt a hazai részvényindex, a keddi kereskedés is enyhe emelkedéssel indulhat.
A vezető részvények közül az OTP továbbra is negatív korrekciós hullámban van, fontos támasz az árfolyamában 24 360 forintnál látható, amelyet tesztelt is hétfőn, letörése esetén 23 781 forintnál adódna a 30 napos mozgóátlag. Felfelé továbbra is 24 870 forintnál látható ellenállási szint. Az OTP-részvények ára hétfőn 100 forinttal, 0,41 százalékkal 24 400 forintra csökkent, forgalmuk 6,8 milliárd forintot tett ki.
A Mol a pénteki csökkenés után hétfőn ismét emelkedni tudott, erős ellenállás 3000 forintnál húzódik, míg 2964 forintnál támasz látható a papír árfolyamában. Hétfőn a Mol 40 forinttal, 1,36 százalékkal 2990 forintra erősödött, 779,0 millió forintos forgalomban.
A Richter grafikonján a fontos szintek változatlanok, 10 680 forintnál támasz, 11 000 forintnál ellenállás látható. A Richter-papírok árfolyama hétfőn 40 forinttal, 0,37 százalékkal 10 710 forintra esett, a részvények forgalma 931,0 millió forintot ért el.
A Magyar Telekom felfelé mozdult, támasz továbbra is 1414 forintnál, ellenállás 1458 forintnál húzódik. A Magyar Telekom árfolyama hétfőn 16 forinttal, 1,13 százalékkal 1438 forintra nőtt, forgalma 216,8 millió forint volt.
Varga Zoltán előrejelzésében kitért arra, hogy 200 napos mozgóátlag közelében van az euró-forint árfolyam.
A meghatározó támasz jelenleg 400,43 forintnál húzódik, amelynek közelében megtorpant a forint erősödése,
míg az első fontosabb ellenállási szint 405 forintnál látható – jelezte.
Orbán Viktor fontos előrejelzést tett a forintra, ez nem mindennapi
A kormányfő friss videójában optimistán nyilatkozott a gazdasági kilátásokról: szerinte a formálódó békének köszönhető, hogy az erősödő pályára állt forint mellett a gázárak is olvadni kezdtek. A magyar miniszterelnök ritkán értékeli a forint árfolyamát, és végképp kivételes eset, hogy prognózissal is előrukkol.Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben