BUX 130632.44 -0,63 %
OTP 39900 -2,92 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Boltzár - Idén más lehet december 24-e

Kereskedelmi szakszervezetek azt szeretnék elérni, ha december 24-e pihenőnap lenne, ez pedig 250 ezer dolgozónak jelentene megoldást.

2023. július 17. hétfő, 13:24

Zárva maradhatnak a boltok december 24-én, a szakszervezetek ugyan is már nem először akarnak pihenőnapot kiharcolni. Ennek érdekében most javaslatot nyújtanak be, amit a kormány alkalmasnak talált arra, hogy megtárgyalja - írja a VG.hu.

Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) is megerősítette, hogy augusztus végén benyújtják az erről szóló javaslatot a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumára (VKF), amely akkor ülésezik.

A KDFSZ elnöke, Bubenkó Csaba azt mondta, hogy az Egyenlő.hu – Modern Szakszervezet levélben fordult Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszterhez. Ebben ismertették a kereskedelmi törvényre vonatkozó módosító javaslatukat, amely szerint december 24. kötelező pihenőnap legyen az ágazatban dolgozóknak.

A szakszervezetek azt szeretnék, ha már idén, de legkésőbb 2024-ben pihenő nap lenne a kereskedelemeben a december 24-e, ami mintegy 250 ezer kiskereskedelmi alkalmazottnak hozna könnyítést.

Újragondolja a munkaszüneti napokat a kormány: itt a terv
Munkamentessé tenné a karácsony környékét a kormány, egy új tervezet szerint karácsony hetében jövőre csupán egyetlen napot kellene dolgozni. Ahogy a döntéshozók az augusztus 20. környéki munkanapokat is átütemeznék. Bővebben>>>
Economx
Economx

Ez is érdekelhet