BUX 131773.44 -0,21 %
OTP 40710 -0,9 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Fizettünk a NAV-nak, mint a köles: jóval magasabb összeget adóztunk, mint egy éve

Jóval több adót szedett be a NAV 2022-ben, mint egy évvel korábban, de az előirányzottnál is magasabb volt az összeg, ami köszönhető a béremeléseknek és a drasztikus mértékű inflációnak, ami a fogyasztás árát is megdobta, ráadásul az extraprofitadók is rátettek egy lapáttal.

2023. június 21. szerda, 08:46

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2022-es évkönyvéből kiderül, hogy 20 601,8 milliárd forint adót szedett be, ami 17,2 százalékkal, azaz 3028,8 milliárddal több, mint az előző évben, illetve 13,6 százalékkal, 2470 milliárd forinttal haladja meg a költségvetési törvényben rögzített eredeti éves bevételi előirányzatok összegét.

Perre lehet menni a NAV-val, legyőzhető az adóhatóság
Egyre több ajtón kopogtat a NAV: az éveken át tartó stagnálás után a 2021-es adatokhoz képest tavaly nem csak az adóellenőrzések száma emelkedett meg, de az ellenőrzésenként feltárt adóhiány is nőtt. Bővebben >>>

Mi generálta az adótöbbletet?

Az adóhatóság tájékoztatása szerint a jelentős többlet részben az alábbi okokkal magyarázható:

  • foglalkoztatáshoz kötődő adónemek vártnál magasabb teljesítése (prognózist meghaladó bérnövekedés és kedvező munkaerőpiaci folyamatok);
  • a vártnál magasabb inflációs és belső fogyasztási pálya (az áfa-előirányzat 1 373,2 milliárd forinttal teljesült túl);
  • valamint a 2022-es adóintézkedésekbőlextraprofitadókból származik.

A bővülés az Index szerint annak ellenére valósult meg, hogy az előirányzathoz képest a tényadat két fontos kategóriában is elmaradt:

  • A 2786 milliárd forintnyi személyi jövedelemadó 2,8 százalékos elmaradást tükröz,
  • az 1229,5 milliárdos jövedékiadó-bevétel pedig 5,1 százalékos mínuszt mutat.
Négyezer ellenőrzés, kétmillió hamis termék: tarolt a NAV
A NAV által lefoglalt hamisított áruk becsült összértéke 87 millió euró volt, a hatóságok 378 embert tartóztattak le a rajtaütések eredményeként. Bővebben >>>

A nyilvántartott adóalanyok száma is meredek

A tavaly év végén nyilvántartott működő adóalanyok száma meghaladta a kétmilliót.

  • A társas vállalkozási formát választók száma 2022-ben növekedett, ami ellensúlyozta az egyéni vállalkozók és az adószámos magánszemélyek számának csökkenését.
  • Tavaly 32 306 új cég esett át adóregisztrációs szűrővizsgálaton, ebből összesen 11 956 esetben merült fel olyan akadály, melyek miatt az eljárást le kellett folytatni.
  • Az egyéni vállalkozók száma a kata átalakítása miatt meglehetősen lecsökkent.
Varga Csenge
Varga Csenge

Ez is érdekelhet