BUX 132046.37 0,27 %
OTP 41080 -0,05 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Üzent az MNB Parragh Lászlónak: "tartózkodjon a hamis kijelentésektől"

Az elmúlt hetekben Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a gazdaság és a társadalom megbecsült szereplőivel kapcsolatban is számos alaptalan kritikát fogalmazott meg. A Magyar Nemzeti Bank saját oldalán közzétett sajtóközleményben Parragh Lászlót arra kéri, hogy a szakmailag abszurd állításait a jövőben "körültekintőbben, a tényeket jobban megismerve fogalmazza meg."

2022. június 2. csütörtök, 18:45

Parragh László újra azzal a hamis kritikával illette a jegybankot, hogy nem ismerte fel kellő időben az infláció veszélyeit.

"Ezzel szemben az igazság az, hogy a Magyar Nemzeti Bank már a pandémiát megelőző években, 2017 és 2020 között szinte egyedüliként tudta teljesíteni inflációs célját és elérni az árstabilitást. A világjárvány berobbanását követően pedig Európában az elsők között – már 2021 elején – jelezte az inflációs veszély közeledését, sőt, elsőként mondta ki a világ jegybankjai közül, hogy nem csupán egyszeri, hanem tartós kockázatot jelent a magas infláció az egész világon" - olvasható az MNB oldalán.

Az MNB szerint a magyar jegybank nem csak a kommunikációval, hanem tettekkel is gyorsan reagált az infláció pandémiát követő emelkedésére, hiszen a Monetáris Tanács a kamatemelési ciklust az Európai Unióban elsőként kezdte meg és az immár több, mint 500 bázispontos emelés pedig ezidáig az egyik legnagyobb mértékű is.

"Szintén hamis állítás Parragh úr szájából a monetáris és fiskális gazdaságpolitika együttműködésének hiánya, hiszen a Magyar Nemzeti Bank a kormánnyal és a gazdaságpolitika szereplőivel közösen hajtotta végre a sikeres válságkezelést, melynek keretében a jegybank 11 ezer milliárd forintnyi forrást nyújtott a gazdaság szereplőinek. Szeretnénk felhívni Parragh László figyelmét, hogy a gazdasági témákkal kapcsolatos szakszerűtlen nyilatkozataiban tanúsítson nagyobb józanságot és a fenti tények ismeretében tartózkodjon a hamis, szakmailag megalapozatlan kijelentésektől" - olvasható az MNB sajtóközleményében.

Tér Diána
Tér Diána

Ez is érdekelhet