BUX 131460.20 -0,24 %
OTP 41100 0,96 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A budapesti bulinegyed a krízis legnagyobb vesztese

Csaknem megkétszereződött a vendéglátózás az első negyedévben, de két év járványidőszak elmaradásának legyúrásához eddig ez kevés volt. A nyaralás, az élénkülő turizmus és a szigetezés viszont segíthet. Persze vendéglősöknek is minden drága, az alapanyag, energia, munkaerő is – a vendégnek az éttermezés ezért meg még inkább.

2022. május 12. csütörtök, 12:00

A Balatonnál egy gombóc fagyi egy ezres, egy lángos pedig ennek a másfélszerese lesz a nagy kánikulában. Visszajöhetnek a külföldi vendégek is, hiszen nálunk olcsóbb a drága benzin (ahogy elnézzük, nyáron is az lesz). A magyarok is mennénk majd nyaralni, de az azért jó kérdés, hány gombóc fagyit kérnek majd, és hogy megfelezik-e a sima fokhagymás lángost, vagy kettőt kérnek - írja a blokkk.com kereskedelmi szakblog. Igaz, most több a pénz a zsebükben, de a drágulás el is szívja azt rendesen, máshol is.

A márciusi vendéglős mérleg még mindig azt mutatja, hogy hiába a nagy megugrás 2022-ben, a felszolgált adagokat, korsókat nézve még mindig a járvány előtti szint alatt mozog a vendéglátás (egyébként hasonló az első negyedév összképe is, de néhány tizeddel nagyobb, 5 százalékos elmaradással). Pedig hajtanak a vendéglátósok (ez látszik is a megszámlálhatatlanul sok biciklis, vagy motoros futárokon, a kék, vagy rózsaszínes hátidobozukon is).

A heti monitoros statisztika is rávilágít arra, hogy a vendéglősöket is letaglózó drágulás mellett a másik oka a lassúbb kapaszkodásnak a külföldi vendégek elmaradása. Jövögetnek ugyan már, de például az osztrák határ menti megyékben, vagy például a fővárosban, ott is a leglátogatottabb kerületekben az átlagnál sokkal nagyobb az év eleji visszaesés.

A legnagyobb vesztes a bulinegyed (ennek viszont más okai is vannak, mivel az ottani vendéglátós önkormányzati politika is megszorította a vendéglősöket), ahol harmadával csökkent a vendéglőzés, de a főváros egészében is 16 százalékkal esett vissza két esztendő alatt.

A munkaerőhiány, a nagyobb bérköltség, a megugró energiaárak is sújtják a vendéglősöket, nehéz is mindezekkel együtt talpon maradni. Reménysugár lehet a vendéglősöknek is a nyári időszak és a fesztiválszezon felpörgése, amely leállt az elmúlt két évben.

Látszik egyébként a vendéglőzésben is a járvány miatti életmódváltás, a nagy üdülőkörzetekben, Somogy, Veszprém, Fejér megyékben, a Balaton és a Velencei tó környékén több a vendég az év elején is, mivel sokan költöztek ezekre a helyekre, hasonlóképpen a főváros környéki Pest megyében is.

Vendéglőzés márciusban
bevétel* változás** drágulás**
2019 111 13,0 6,6
2020 68 -42,9 7,4
2021 134 -15,9 4,0
2022 134 98,7 13,5
2022/2019 23 -4,6 26,8
*milliárd forint, **százalék
Forrás: KSH

A vendéglátás súlyát jelzi egyébként, hogy élelmiszert, italféleségeket 4 és félezer milliárd forintért vásároltunk 2021-ben az élelmiszeres boltokban, a vendéglátózás pedig - eltekintve a járványidőszaktól - ennek harmada körül mozoghat. Eközben több a vendéglő (közel 50 ezer), mint az élelmiszeres bolt (38 ezer).

Molnár Csaba
Molnár Csaba

Ez is érdekelhet