BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Nagyon keveset ér a magyarok fizetése Európában

Magyarországon az egy főre jutó átlagos vásárlóerő 7643 euró, ami az európai átlag 51 százalékának felel meg. Ezzel idén is a 30. helyen áll az országok közötti összehasonlításban. Magyarországon a fővárosban és környékén van a legtöbb pénzük a lakosoknak.

2021. november 4. csütörtök, 13:20

Idén az egy főre jutó átlagos vásárlóerő Európában 15 055 euró. A 42 vizsgált ország között azonban jelentős különbségek vannak a rendelkezésre álló nettó jövedelem tekintetében – derül ki a GfK Vásárlóerő Európa 2021" című tanulmányból. Liechtenstein, Svájc és Luxemburg messze az élen jár, míg Koszovóban, Moldovában és Ukrajnában a legalacsonyabb a vásárlóerő. A liechtensteini lakosoknak például több, mint 34-szer annyi pénz áll rendelkezésükre költésre és megtakarításra, mint az ukránoknak. 

Magyarországon az egy főre jutó átlagos vásárlóerő 7643 euró, ami az európai átlag vásárlóerő mindössze 51 százalékának felel meg. Ezzel Magyarország idén is a 30. helyen áll az országok közötti összehasonlításban.

A fővárosi továbbra is egyértelmű fölénnyel az első helyen áll: az itt élőknek egy főre vetítve 9722 euró áll rendelkezésükre – ám még ez is csak alig kétharmada az európai átlagnak. Ez azt jelenti, hogy a budapesti lakosok költési potenciálja valamivel több, mint 27 százalékkal meghaladja az országos átlagot, de közel 35 százalékkal elmarad az európai átlagtól is.

Az előző évhez képest nem változott az átlagon felüli vásárlóerővel rendelkező megyék száma sem: a 20 megyéből mindössze ötben áll az emberek rendelkezésére több pénz, mint az országos átlag. Földrajzilag mindannyian a fővárosban és annak környékén, valamint az osztrák határ felé helyezkednek el. Másrészt 15 megyében - az összes magyarországi megye háromnegyedében - az átlag alatti a vásárlóerő.

Az utolsó helyen Szabolcs-Szatmár-Bereg megye áll, ahol az egy főre jutó vásárlóerő 5944 euró. Ez alig 78 százaléka az országos átlagnak, és kevesebb mint 40 százaléka az európai átlagnak. „Hazánkban a vásárlóerő az előző évhez képest (6871 euró) 11 százalékos növekedést mutat, ami jelentős visszapattanás a tavalyi vásárlóerő-csökkenéshez képest” – nyilatkozta -Kui János, a GfK geomarketing magyarországi szakértője.

Az 5 ezer főnél nagyobb települések rangsora (Budapest nélkül)*
2021. és (2020) helyezés Település Vásárlóerő index
1. (1.) Üröm 160,0
2. (3.) Paks 150,2
3. (4.) Nagykovácsi 150,1
4. (2.) Budaörs 148,1
5. (5.) Solymár 143,1
6. (7.) Diósd 140,4
7. (6.) Szentendre 135,9
8. (8.) Törökbálint 130,5
9. (10.) Dunakeszi 127,4
10. (12.) Győrújbarát 127,3
* az egy főre jutó vásárlóerő országos átlaghoz viszonyított aránya (vásárlóerő index) alapján, 2021.
Forrás: Forrás: GfK Vásárlóerő, 2020

Az európaiak 2021-ben összesen mintegy 10 200 milliárd eurót költhetnek majd élelmiszerre, lakhatásra, szolgáltatásokra, energiaköltségekre, magánnyugdíjra, biztosításra, nyaralásra, mobilitásra vagy más kiadásokra. Ez egy főre vetítve átlagosan 15 055 euró vásárlóerőnek felel meg. Ez azt jelenti, hogy az egy főre jutó vásárlóerő 2021-ben nominálisan 1,9 százalékos mérsékelt növekedést ér el. Az azonban, hogy a fogyasztók végül mennyit tudnak elkölteni és megtakarítani, országonként nagyon eltérő.

Vásárlóerő Európában
2021 (előző év) Ország Lakosság Egy főre jutó vásárlóerő (€), 2021. Vásárlóerő-index Európa*
1 (1) Liechtenstein 38 747 64 629 429,3
2 (2) Svájc 8 606 033 40 739 270,6
3 (3) Luxemburg 634 730 35 096 233,1
4 (4) Izland 368 792 29 510 196,0
5 (5) Norvégia 5 391 369 29 252 194,3
6 (6) Dánia 5 840 045 27 621 183,5
7 (7) Ausztria 8 901 064 24 232 161,0
8 (8) Németország 83 166 711 23 637 157,0
9 (10) Svédország 10 379 295 23 557 156,5
10 (12) Egyesült Királyság 67 081 234 23 438 155,7
Összesen Európa 678 426 283 15 055 100,0
Forrás: ©GfK Purchasing Power Europe 2021; *egy főre jutó index: Európai átlag = 100

Összességében a 42 vizsgált országból 16 az európai átlag felett van. Ezzel szemben 26 olyan ország áll, ahol az egy főre jutó vásárlóerő az átlag alatt van - köztük Spanyolország, amely 14 709 euróval valamivel az európai átlag alatt van. Ukrajna a sereghajtó: a tanulmányban szereplő legalacsonyabb vásárlóerővel rendelkező országban az emberek egy főre vetítve mindössze 1892 euróval rendelkeznek, ami kevesebb, mint 13 százaléka az európai átlagnak.

"A vásárlóerő alakulása azonban nem minden európai országban egyforma: míg az Egyesült Királyság - szintén az erősödő fontnak köszönhetően - két helyet lépett előre a vásárlóerő rangsorában, addig a szomszédos Írország három helyet csúszott vissza. És az országokon belül is történtek változások, például Franciaországban, ahol a vásárlóerő-szakadék egyre nő” – fejtette ki Filip Vojtech, a GfK globális geomarketing szakértője.

Molnár Csaba
Molnár Csaba

Ez is érdekelhet