BUX 131285.90 -0,37 %
OTP 40790 0,2 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Rabszolgatörvény: újabb tüntetések kezdődtek, a rendőrség is felvonult

Két tüntetést tartanak Budapesten a szerdán elfogadott rabszolgatörvény ellen: a Kossuth téren csütörtök este hatkor már több százan összegyűltek. A rendőrség is nagy erőkkel készült, miután tegnap könnygázt is be kellett vetniük a tömegoszlatásra.

2018. december 13. csütörtök, 18:11

Erőszakmentes tüntetést szervezett a Momentum és egyetemisták a budapesti Kossuth térre, hogy a szerdán az Országgyűlésben a Fidesz képviselői által megszavazott túlóratörvény ellen demonstráljanak. Az elfogadott javaslat szerint a túlórakeretet az eddigi 250 óráról 400 órára emelték, valamint a kifizetések elszámolási időszakát 36 hónapra növelték, ami azt jelenti, hogy 3 éven keresztül húzódhat a díjak rendezése.

A jogszabály a szakszervezetek és érdekvédelmi képviseletek szerint növeli a dolgozók kiszolgáltatottságát, hiába érvel azzal a kormány, hogy a törvény szerint a dolgozóknak külön meg kell állapodniuk erről a munkáltatóval, hogy túlmunkáztathassák őket. A Fidesz szerint azért is hiábavaló az aggodalom, mert az Európai Unió irányelve a túlórára vonatkozóan 417 órát is megengedne évente.

A túlóratörvény ellen csütörtökre meghirdetett tüntetésen az Index tudósítója szerint több száz ember gyűlt össze a Kossuth téren. Egyetemisták mellett középkorúak is megjelentek a demonstráción. A beszámoló szerint a skandálás egyelőre "Nem leszünk rabszolgák!", "Túlórázunk!", illetve "Orbán, takarodj!" rigmusokra szorítkoztak.

Szerda este többször összekülönböztek a rendőrök és a tüntetők. A Fidesz-székháznál is volt nyomakodás, amelyre tisztázatlan módon könnygázazás indult valamelyik oldalról. Valamint a Kossuth téren is egymásnak feszültek a demonstrálók és a hatóságiak, ahol az oszlatást könnygázzal oldották meg - a fotók tanúságai szerint - a rendőrök.

A parlament főlépcsőjénél, és oldalt is rendőrsorfal áll. Az épület oldalánál további rendőrök várakoznak. A DK-s Oláh Lajos korábban posztolt képet kordonokat szállító teherautókról, de ezeket egyelőre nem állították fel - írja a portál.

Szabó Dániel
Szabó Dániel

Ez is érdekelhet