BUX 132046.37 0,27 %
OTP 41080 -0,05 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Most ez a cég kapott 240 milliót az állami tőkealaptól

A Széchenyi Tőkebefektetési Alap (SZTA) 240 millió forintot fektet egy innovatív vállalati képzéstámogató rendszereket fejlesztő vállalkozásba, az Analogy Zrt.-be - közölte az SZTA.

2016. július 19. kedd, 11:48

Fotó: Napi Gazdaság / Pelsőczy Csaba

A cég tervei szerint Practify nevű megoldásának fejlesztésével innovatív megoldásokat kínál a trénerek és cégek számára, amelyek növelik a vállalati tréningek és képzések hatékonyságát, valamint lehetővé teszik ezek eredményességének mérését. A fejlesztésre már most jelentős piaci igény mutatkozik Nyugat-Európából, így a vállalkozás fő tervei között szerepel a nemzetközi terjeszkedés - közölte az SZTA.

Az Analogy Zrt. az összegből elsősorban a győri fejlesztési központ létrehozását, a vállalati képzéstámogató szoftver továbbfejlesztését, valamint az értékesítést és a nemzetközi terjeszkedést finanszírozza. A cég elsőszámú célpiacai között Írország, Nagy-Britannia és a német nyelvterületek szerepelnek, de középtávon az Egyesült Államokban is megjelennének. Terveik szerint a cég 2 éven belül legalább harminccal növeli munkavállalóinak számát.

Az SZTA kiemeli: a versenyképesség érdekében a vállalatok évről évre nagyobb összeget fordítanak az alkalmazottak képzésére. A vállalati tréning iparág mérete idén meghaladhatja a 140 milliárd dollárt a világon.

Economx
Economx

Ez is érdekelhet