BUX 130632.44 -0,63 %
OTP 39900 -2,92 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Százezer nőnél csenget a postás

Egymilliárd forintnyi uniós és magyar állami forrásból, védőnőknek indított méhnyakrákszűrési képzést az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala 2013 júliusában, ennek köszönhetően 1500 védőnő is elvégezheti az akár életmentő vizsgálatot, amelyre a napokban százezer magyar nő kap meghívólevelet. A vastagbélszűrésre kísérleti programot indítottak Csongrád megyében.

2015. június 11. csütörtök, 22:22

Fotó: Dömötör Csaba / Nagy Attila

Hazánkban a méhnyakrák miatti halálozás ugyan lassú csökkenést mutat, de a relatív halálozási kockázat még így is magas: az Európai Uniós országok átlagának mintegy háromszorosa, az osztrák nők halálozási szintjének pedig körülbelül két és félszerese, amit leginkább azzal indokolnak, hogy kevesen vesznek részt a szűréseken a kockázati csoportba tartozó (25-65 éves) nők közül. A probléma megoldásának egyik lehetséges módja a személyes meggyőzés: megszólítani azokat, akik soha vagy nagyon ritkán mennek el a szűrésre, illetve a szűrés lakóhelyhez közel vagyis \"helybe-vitele\". Ezt célt szolgálja a védőnői méhnyakszűrési program országos kiterjesztése - írta az ÁNTSZ.

A védőnői méhnyakszűrés tantárgyként bekerült a védőnő hallgatók képzésébe, a 2014/2015-ös tanévtől felvételt nyert védőnő hallgató, már úgy végzi el az egyetemet, hogy képes és alkalmas a méhnyakszűrés végzésére is. A védőnők beszámolói szerint számos alkalommal sikerült olyan nőket meggyőzniük a szűrés fontosságáról, akik akár évtizedek óta nem jártak nőgyógyásznál.

A program másik elemeként ingyenes vastagbélszűrésre kapott meghívót több mint 22 ezer lakos Csongrád megyében. A programhoz 117 háziorvosi praxis csatlakozott. Olyan háziorvos is van közöttük, aki az összes meghívottjánál elérte, hogy megtörténjen a székletvér vizsgálat.

A vastagbélszűrésre való mozgósítással, a szűrés folyamatával kapcsolatos tapasztalatok, valamint külföldi példák, hazai felmérések adatai alapján most készül az a tanulmány, amely megfelelő alapot biztosít a szakpolitika számára a népegészségügyi célú vastagbélszűrés országos kiterjesztéséről szóló döntéshozatalhoz.

Economx
Economx

Ez is érdekelhet