BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Vasárnapi nyitva tartás: a KDNP még egyeztet

Tovább folytatódik az egyeztetés a Kereszténydemokrata Néppárt szabad vasárnapról szóló kezdeményezéséről, amely december elejére, közepére nyerheti el végleges formáját - közölte Rétvári Bence, a kisebbik kormánypárt alelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatón, amelyet munkavállalói szervezetekkel és két boltlánc képviselőjével közösen tartott.

2014. november 10. hétfő, 17:52

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke arról beszélt, hogy nem rózsás a munkavállalók helyzete és változtatni szükséges a meglévő szabályozáson.

Szatmári-Jähl Angéla, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség elnöke hangsúlyozta, hogy a forgalom nem fog csökkenni, semmiféle elbocsátásra nem kell számítani az intézkedés miatt.

Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója közölte: maximálisan kiállnak a vasárnapi nyitva tartás korlátozása mellett, és rosszindulatú találgatásnak tartotta, hogy ennek haszonélvezője a bolthálózatuk lenne.

Pólya Miklós, az RS Bútor jogtulajdonosa bejelentette, a törvényi szabályozástól függetlenül boltjaik nem nyitnak ki 2015. január 1-től vasárnaponként.

MTI
MTI

Ez is érdekelhet