BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Titokban hatmilliárdért térképeznék fel az országot

A Debreceni Egyetem 6,5 milliárd forintért készítené el Magyarország digitális térképészeti adatbázisát. A projektet nemzetbiztonsági okokra hivatkozva mentesítették a közbeszerzési eljárás alól. Legutóbb 2010-ben volt egy hasonló terv, akkor 5 milliárd forintért mérték volna fel az országot – mikor is a kormány a projektet lefújta. A 6,5 milliárdból mindössze 150 millió forint lenne a légi fotózás költsége, a többi az egyetem fejlesztéseire kell.

2014. január 21. kedd, 10:03

Több szempontból is rendhagyó döntést hozott tavaly decemberben utolsó előtti ülésén az Országgyűlés Honvédelmi Bizottsága. Rövid vita után a kormánypárti képviselők engedélyezték, hogy a Debreceni Egyetem 6,5 milliárd forintos projekt keretében elkészítse az \"Országos Környezetállapot Felmérést\" - mindezt közbeszerzés nélkül. Mind az engedélyt kérő intézmény, mind a projekt nagysága tekintve rendhagyó a decemberi döntés: mint a mellékelt táblából látható nemzetbiztonsági okokra hivatkozva általában honvédelmi vagy a belügyi tárca kér felmentést a közbeszerzés általános szabályai alól. (Ilyen esetben nem kell széles körű közbeszerzési pályáztatás lefolytatni, hanem nemzetbiztonsági átvilágításon átesett cégektől lehet ajánlatot kérni. Ám ilyenkor sem kötelező a verseny, elég a listáról egy céget választani a vonatkozó törvények szerint. Az átvilágításon átesett cégek száma a több százra rúg, ám a lista nem nyilvános.)

Az e-útdíj mindent vissz

Mint a listán is látható azonban vannak kakukktojások: mindjárt ilyen a legnagyobb projekt a Nemzeti Fejlesztés Minisztérium (NFM) által nagy rohamban tavaly levezényelt e-útdíjrendszer kiépítése, amelynek közbeszerzés alól mentesített keretét 42 milliárd forintban szabták meg. Erre a kibúvóra az NFM-nek nem elsősorban a nemzetbiztonság érdekek védelme miatt volt szükség - hanem így jóval gyorsabban le lehet vezényelni az akkor már hatalmas késében levő projektet. Hasonló a helyzet a Fővárosi Önkormányzattal, amely a CET-Bálna projektet ügyében kértek összesen három alkalommal is felmentést. A kétszeri ismétlésre az emelkedő költségek miatt volt szükség. Ugyanakkor egyetem, felsőoktatási intézmény elmúlt négy évben nem fordult a Honvédelmi Bizottsághoz felmentési kérelemmel.

Az összeget nézve is rendhagyó a Debreceni Egyetem projektje, hisz mint látható még a nagyok (BM, HM, TEK) is pár száz milliós, egymilliárdos beszerzésekkel fordulnak a bizottsághoz mentességet kérve. Az e-útdíjrendszer 42 milliárdos üzlete után a december 16-án meghozott bizottsági határozat a második legnagyobb projekt, amit közbeszerzés nélkül hajthatnak végre 2010-2013 közötti adatok szerint. (A parlamentben a honvédelmi mellett még a nemzetbiztonsági bizottság is ad felmentés közbeszerzések alól - ám ezen bizottság határozatai nem találhatóak meg a parlament honlapján.

Mi is lenne a környezetállapot felmérés?

A bizottsági ülésen elhangzott, hogy a projekthez a Debreceni Egyetemnek sem technikája, sem épülete, sem szakembere nincsen, viszont rendelkezésre áll 6 milliárd forintos uniós támogatás. A bizottság ülésén Szilvási Zoltán, az egyetem rektora elmondta, hogy a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola térinformatikai munkacsoportja - amely \"csupa debreceni eredetű kutatókból\" áll vinné a projektet Debrecenben, ennek érdekében az egyetem az uniós támogatásból önálló intézetet alakítana ki. Projekt keretében távérzékelési (légifotózási) technológiával elkészítenék az ország teljes digitális adatbázisát, amely mind az analóg mind a digitális térképek alapja lenne. Egységes országos térképészeti felmérés 40 éve nem folyt az országban, a projekt keretében a teljes ország földfelszínéről és - részben a földfelszín alatti objektumokról - is egy olyan egységes adatbázis készülhetne, amely további kutatások adatbázisául szolgálhatna. Az indoklás szerint ezzel a módszerrel olyan adatok keletkeznek \"amelyek bizalmas, nemzetbiztonsági szempontból nagyon delikát kategóriába tartoznak\".

(Alább \"nemzetbiztonsági szempontból nagyon delikát\" adatokat nézegethet.)


Nagyobb térképre váltás

A 6,5 milliárd forintos projektből csak a légi távérzékelési technológia beszerzése nettó 1,9 milliárd forintba, az épületberuházás 670 millió forintba kerülne. A határozat szerint a repülési tevékenységért 150 milliót fizetnének, míg az IT fejlesztések 550 millió forintot költenének.

A projekt elődjének tekinthető a 2010 októberében Országleltár projekt, amit akkor az Index derített fel: a Vidékfejlesztési Minisztériumhoz tartozó Földmérési és Távérzékelési Intézet az új nemzeti vagyonnyilvántartáshoz kézsített volna öt milliárd forintért az ország egy részéről (70 ezer négyzetkilométerről) légifelvételeket. Az akkori számítások szerint is a légi fotózás potom 160 millió forintba került volna a - pénzt ott is a kapcsolódó beszerzések vitték volna, ha azt nem fújja le akkor a kormány.

A közbeszerzés alól felmentések (millió forint)
2010 aug. 5 HM EU-elnökség, informatika 140,0
2010 okt. 11 HM Mazar-e Sharif \"Camp Marmal\" tábor fejlesztése 570,0
2010 nov. 3 BM EU elnökség - 50 nagy teljesítményű rendőrautó 450,0
2010 nov. 3 BM Rendőr-, büntetés-végrehajtási- és tűzoltóegyenruhák beszerzése 3800,0
2010 dec. 14. BM Nemzeti Védelmi Szolgálat, iroda, autó, egyéb 224,6
2010 dec. 14. HM HM és szervezeteinek üzemanyagkártya 2011-2013 973,3
2011 jan. 24. BM Bombaruha, mikrobusz, rendőrmotor, motorosruha, beléptető rendszerek 1008,0
2011 már. 10. BM-TEK IT-eszközök 807,0
2011 aug. 25 BM Nemzeti Nyomozó Iroda költöztetése 50,0
2011 aug. 25 BM Készenléti Rendőrség, gépjárműállomány bérlése 2339,0
2011 aug. 25 BM Készenléti Rendőrség, ingatlanfejlesztés 1404,0
2011 okt. 20. BM Hívásfogadó központ építése 720,0
2011 okt. 20. BM Robotzsaru ügyviteli rendszer 600,0
2011 okt. 20. BM NVSZ flottakezelés 112,9
2011 okt. 24. Budapest Önkormányzata Hajléktalanszállás 400,2
2012 márc. 26. HM Őrzés-védelmi rendszer karbantartás 856,8
2012 máj. 22 Országos Polgárőr Szövetség Polgárőr igazolványok gyártása 52,5
2012 dec. 10. BM Ügyészségi informatika, szoftver 98,5
2013 febr.11 BM 5+5 rabomobil 450,0
2013 febr.11 BM \"Szövegbányász rendszer kiterjesztése és supportálása\", (IT) 154,8
2013 febr.11 BM-TEK TEK autó, formaruha,mobiltelefon 1090,5
2013 márc.4. NFM E-útdíj rendszer 42000,0
2013 jún. 10. Budapest Önkormányzata CET beruházás 1240,5
2013 Júl. 5. HM Szoftver és autóbeszerzés 483,1
2013 Júl. 5. BM Börtöntervezés 661,7
2013 okt.7. BM Robotzsaru ügyviteli rendszer 138,0
2013 okt.7. BM Egységes Segélyhívó Rendszer, terminálok beszerzése 1359,0
2013 dec. 16. Debreceni Egyetem Országos Környezetállapot Felmérés 6500,0
Összesen 2010-2014 68684,36
Forrás: Honvédelmi Bizottság
Papp Zsolt
Papp Zsolt

Ez is érdekelhet