BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Csúnya adminisztrációs baki az ELTE-n

Csaknem másfél ezer már alapszakon diplomát szerzett diák mondhat le a mesterképzésről egy adminisztrációs hiba miatt az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Az érintettek a médiából és a közösségi portálról értesülhetnek. Nem árt azonban sietniük: ma éjfélig szerezhetik már csak be a szükséges dokumentumot.

2013. július 10. szerda, 08:11

Fotó: Napi Gazdaság / Kiss Dániel

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) bölcsészhallgatói a Facebook közösségi oldalán tiltakoznak az intézmény által elkövetett adminisztrációs hiba ellen, amely által sok száz alapszakot végzett diák felejtheti el végképp a továbbtanulást. A diákok ugyanis úgy értesültek, hogy az ELTE Bölcsészettudományi kara (BTK) olyan igazolásokat adott ki, \"amelyeket a felvi.hu és az Oktatási Hivatal nem fogad el, mivel azokon nem szerepel sorszám.

Az egyetem ma még kicseréli a hibás dokumentumokat, amit éjfélig kell leadni - olvasható a felhívás a közösségi oldalon. A felsőoktatás egyoldalú módosításával szembeni virtuális demonstráció céljából létrehozott profilon a hozzászólok attól tartanak, hogy újabb \"rejtett leépítések\" bújnak meg a háttérben. Ezzel szemben egy másik hírportál úgy értesült, hogy az 1500 mesterképzés jelentkezéséhez szükséges igazolás nem felel meg a hivatali követelményeknek, mert az alapszakon megkapott diplomán nem szerepel annak a sorszáma, így a dokumentumok nem megfelelően \"bizonyítják\" eddigi végzettségüket. Az egyetem honlapján erre vonatkozó tájékoztató nem segíti a hallgatók eligazodását.

A mesterképzés a bolognai, három ciklusú képzés második szintje. A képzés négy féléves időtartamú és 120 kredit értékű. A végzettséget tekintve mesterfokozatot ad (például okleveles történész, okleveles elméleti nyelvész, okleveles francia nyelv, irodalom és kultúra szakos bölcsész). Az ELTE BTK a mesterszakos képzés keretében három típusú képzés akkreditációját indította el:
• diszciplináris MA,
• tanári MA,
• interdiszciplináris MA.
Ezek a képzések - a hagyományos, osztatlan, ötéves képzés kifutásával - 2009. szeptemberében indultak először.

A Tanulmányi Osztályról (TO) és a felvi.hu-t üzemeltető Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft.-től származó információk egymásnak ellentmondóak - írja a hvg.hu. Egyelőre csak annyi bizonyos, hogy nem árt az alapszakos hallgatóknak sietniük: július 10-én ugyanis még van lehetőség arra, hogy a TO-hoz személyesen forduló diákok hibás oklevelét még kicseréljék egy olyanra, amelyen van sorszám. \"A TO-n ugyanakkor elmondták: ők semmilyen kapcsolatban nem állnak a Felvételi Központtal, és ezen nem is kívánnak változtatni. A hibáról egyébként a diákokat sem az egyetem, sem az Oktatási Hivatal nem értesítette. Az igazolások elbírálásáról csak egyéni utánajáráskor szereztek tudomást azok, akik korábban ellenőrizték a jelentkezésüket. Így előfordulhat, hogy sokak még most sem tudják: hiába tettek eleget minden feladatnak, valójában nem érvényes a jelentkezésük\" - olvasható a portálon.

Bár a \"Tiltakozunk a felsőoktatási törvény egyoldalú módosítása ellen\" című közösségi profilt több mint 62 ezren látogatják, ez még közel sem jelenti, hogy a szűk határidő miatt az érintettek intézkedni tudnak. Kudarc esetén 1500 hallgató eshet el a mesterképzéstől, amelyre jogosultsága lenne.

Tóth Kata
Tóth Kata

Ez is érdekelhet