BUX 130632.44 -0,63 %
OTP 39900 -2,92 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Az éves hiánycél 82 százaléka már teljesült az első félévben

Az államháztartás hiánya 162,3 milliárd forint volt júniusban, így a féléves deficit 721,7 milliárd forintra rúg, ami az éves terv 82 százaléka.

2013. július 8. hétfő, 16:21

A várakozásoknak megfelelően tetemes hiányt hozott június, az 879,8 milliárd forintos államháztartási hiánycél 82 százaléka már teljesült az első félévben - derül ki az Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gyorsjelentésből. A június rendre deficites hónap, sőt a mostani 162,3 milliárd forint a hatodik havi adatokat nézve kedvezőnek mondható.

A központi költségvetés júniusi bevételei tavalyhoz képest közel 288 milliárd forinttal nőttek, miközben a kiadások 610 milliárd forinttal. A magasabb bevételek hátterében a személyi jövedelemadó, a regisztrációs adó, valamint az illetékbevételek - állanak az NGM magyarázata szerint. Emellett nagyobb összegben alakultak az állami vagyonnal kapcsolatos befizetések és az egyéb bevételek is.

A kiadások növekedésében az első ok az önkormányzatoktól átvett számtalan iskola és egészségügyi intézmény kiadási tétele, de meghaladták az előző évi kifizetéseket az egyedi és normatív támogatások, a lakásépítési támogatások, a kezességérvényesítések, az egyéb kiadások és az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások is.

A kamatkiadások 2013. június végén 637,0 milliárd forintot tettek ki, 55,6 milliárd forinttal kevesebbet, mint az előző év megfelelő időszakában, a kamatbevételek pedig 59,3 milliárd forintos szintet értek el, 7,9 milliárd forinttal kevesebbet az előző évinél. A nettó kamatkiadás (577,7 milliárd forint) így összességében 47,7 milliárd forinttal kedvezőbb az előző év azonos időszakához képest.

A költségvetés helyzetéről a NGM felemásan kommunikál: az edp-eljárás alól való kikerülés jegyében az elmúlt hetekben zároltak a kiadásokból 93 milliárd forintot, majd alig pár napja fogadták el a tranzakciós adó, az sms-adó és a bankok visszamenőleges tranzakciós adóztatásáról szóló 120 milliárd forintos megszorító csomagot. Eközben a kormány szeptemberre pedagógus béremelést tervez és gőzerővel folynak a presztízsberuházások, s közben már a 2013-as választásokra kacsingatva nagyívű általános béremelést ígérnek a teljes közszférának, amelynek első lépcsője a 2014 januári 15 százalékos béremelés lenne.

Az államháztartás féléves hiánya (milliárd forint)
I. félév Éves
2006 -1284,9 -2056,4
2007 -1003,7 -1291,4
2008 -722,0 -910,6
2009 -812,8 -924,9
2010 -1033,6 -869,8
2011 -1034,6 -1734,4
2012 -517,7 -607,5
2013 -721,7 -879,8
Forrás: PM, NGM
Papp Zsolt
Papp Zsolt

Ez is érdekelhet