BUX 130632.44 -0,63 %
OTP 39900 -2,92 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Balog: a legtöbb kérdésben sikerült megállapodni a pedagógusokkal

A legtöbb kérdésben sikerült megállapodásra jutnia a kormánynak a pedagógusok sztrájkbizottságával, ugyanakkor a bértábla emeléséről az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsban fognak egyeztetni - derült ki a felek keddi, idei utolsó egyeztetése után.

2012. december 11. kedd, 14:42

Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere a találkozó után újságírók előtt azt mondta: az elmúlt hetek egyeztetései során 20 pontban sikerült megállapodni, és végül egy, a szakszervezetek számára nagyon lényeges nyitott kérdés maradt, az, hogy miként számítják a pedagógusok munkaidejét, óraszámát.

A felek közötti megállapodás szövegtervezetét egy közös munkacsoport fogja majd kidolgozni, és ha megszületik a konszenzusos szöveg, akkor várhatóan jövő év elején aláírhatják a dokumentumot.

Ha mégsem sikerülne ilyen szöveget megalkotni, várják a bíróság döntését a sztrájkkészültséggel kapcsolatban - fejtette ki a tárca vezetője, aki azonban bízott benne, hogy a munkabeszüntetést sikerül majd elkerülni.

MTI
MTI

Ez is érdekelhet