BUX 130045.44 -0,45 %
OTP 39900 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Ez vár ránk 2013-ban - így látja Magyarországot az IMF

Idén még teljesül a három százalék alatti hiánycél, ám 2013-ra 3,7 százalékos deficitet és tartósan növekvő államadósságot vár az IMF Magyarországon - derül ki a most nyilvánosságra hozott nemzetközi pénzügyi jelentésből (Fiscal Monitor).

2012. október 9. kedd, 07:16

Idén még a GDP három százaléka alatt tartja a magyar kormány az államháztartás hiányát - ám 2013-ra 3,7 százalékos GDP-arányos hiányt vár a Nemzetközi Valutaalap (IMF) most megjelentetett jelentésben, a Költségvetési monitor (Fiscal Monitor) őszi számában.

Az IMF ebben még nem vehette figyelembe a kormány múlt pénteken bejelentett közel 400 milliárd forintos kiigazító programját, így ennek fényében viszont akár  a nemzetközi pénzügyi szervezet szerint is három százalék alá csúszhat a deficit, ami megkönnyítheti a konszenzust a magyar kormánnyal a jelentéstől függetlenül folyó EU/IMF hiteltárgyalásokon. A kormány korábban az idei költségvetésben 2,5, 2013-ra pedig 2,2 százalékos GDP-arányos hiányt kívánt elérni - a múlt heti döntésével ezt emelte fel mind a két esztendőre 2,7 százalékra.

Egy százalék alatti növekedés
Az idén 1 százalékkal csökken, jövőre 0,8 százalékkal nő a magyar bruttó hazai termék (GDP) - közölte IMF. A Nemzetközi Valutaalap októberi jelentésében 5,6 százalékos átlagos idei fogyasztói áremelkedést, 2013-ban 3,5 százalékos inflációt vár. Az IMF becslése szerint a munkanélküliek aránya a tavalyi 11 százalékról az idén 10,9 százalékra, jövőre 10,5 százalékra csökkenhet.

Nem túl biztató a kép

Mindezekkel együtt az IMF nem fest túl hízelgő lépet a magyar államháztartás helyzetéről: a költségvetés konszolidációja leáll, az adósságállomány csökkentése lelassul a tavalyi egyszeri ugrás után, amikor is a magánpénztári vagyonból futotta a jelentős vágásra. A magyar kormány új becslése szerint az államdósság mértéke a következő években fokozatosan csökken, az idei 78,3 százalékáról a 2013-ban a GDP 77,5 százalékára, sőt a gazdasági növekedés beindulásával 2014-re már további 3,1 százalékpontos adósságcsökkenést vár - legalább is ez derül ki Brüsszelnek pénteken benyújtott beszámolóból.

Ezzel szemben az IMF nem látja fudamentálisan megalapozottnak a tartós adósságcsökkenést, hisz tavalyi egyösszegű csökkenés után idén és jövőre stagnálást, 2014 után pedig újból az adósságállomány ütemes növekedését várja. A Valutalap jelentésből kiderül, hogy 2012-ben az adósságállomány 67,5 százaléka lesz külföldiek kezében - nem utolsó sorban a korábbi EU/IMF hitelnek köszönhetően -, s ez az arány kiugróan magas a Magyarországgal egy csoportba levő többi feltörekvő gazdasággal összehasonlítva. (Ötven százalék körüli külső adóssággal küzd, India, Indonézia, Peru, vagy a régióból Románia, ahol az adósság 53,7 százaléka van nem hazai befektetők kezében.) A IMF ezen felül már jövőre növekvő lejáró tartozásokkal és finanszírozási szükséglettel számol - magyarán Magyarország hiteléhsége jövőre emelkedik.

Ennek ellenére londoni elemzők - látva a kedvező piaci környezetet - úgy látják, bár Magyarországnak jól jönne egy elővigyázatossági jellegű EU/IMF-megállapodás, ami elől a múlt héten bejelentett egyenlegjavító program több akadályt is elhárított, a jelenlegi likviditási környezetben egy nemzetközi hitelezől által felügyelt program nélkül is \"megoldható\" a magyar gazdaság finanszírozása a következő évre - írták a Bank of America-Merrill Lynch elemzői hétfői elemzésükben.

A kormány múlt pénteken rövid távú megszorító intézkedésekről döntött, a strukturális átalakítások ezúttal is elmaradtak: így nem meglepő módon az IMF az államháztartási kiadások GDP-arányos stagnálására számít a jövőre, miközben a GDP-arányos bevételek némileg csökkennek.

A Valutaalap most folyó tokiói közgyűléséhez igazítva hozza nyilvánosságra World Economic Outlook című kiadványában a magyar gazdaságra (is) vonatkozó makrogazdasági prognózisát.

Az IMF prognózisa a magyar államháztartási folyamatokra (GDP százalékában)
2011 2012 2013
Államháztartás hiánya 4,2 2,9 3,7
Elsődleges egyenleg (Kamatkiadások nélküli hiány) 7,8 0,8 0,2
Ciklikusan kiigazított egyenleg -6,5 -1,9 -2,6
Ciklikusan kiigazított elsődleges egyenleg -2,9 1,8 1,2
Államháztartás bevételei 52,9 45,8 45,1
Államháztartás kiadásai 48,7 48,7 48,8
Bruttó államadósság 80,6 74 74,2
Lejáró tartozás n.a 13,8 15,2
Finanszírozási szükséglet n.a. 16,7 18,9
Forrás: IMF
Papp Zsolt
Papp Zsolt

Ez is érdekelhet