BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Alkotmányellenes a hallgatói röghöz kötés

Egyrészt törvényben kellene szabályozni és nem rendeletben, másrészt sérülnek a hallgatói, munkavállalói jogok is.

2012. július 3. kedd, 18:39

Alkotmányellenesnek minősítette és megsemmisítette az Alkotmánybíróság (Ab) az állami ösztöndíjas hallgatókkal kötendő hallgatói szerződés lényeges tartalmát szabályozó kormányrendeletet. A testület szerint a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény alkotmányellenesen adott felhatalmazást a kormánynak arra, hogy ezt rendeletben határozza meg. Az Ab határozatából kiolvasható, hogy mindezt törvényi szinten kellene szabályozni, ám az is kiolvasható a döntés indoklásából, hogy a szabályozó sérti a hallgatói, majd később a munkavállalói jogokat is.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleményben reagált az Ab-döntésre. A kiadott dokumentum szerint a kormány tiszteletben tartja az Alkotmánybíróság döntését, mely szerint nem rendeletben, hanem törvényben szükséges szabályozni a hallgatói szerződés tartalmát. Ennek megfelelően módosul majd - az eredeti célokat követve, és az Ab határozatát figyelembe véve - a felsőoktatásról szóló törvény. A szaktárca hangsúlyozza: a hallgatói szerződés célja biztosítani az adófizetők pénzéből folytatott tanulmányok megtérülését a társadalom számára.

Economx
Economx

Ez is érdekelhet