Tovább esett januárban a külkereskedelmi termékforgalom, azonban ez mérsékeltebb volt az előzetes számokhoz képest - derült ki a KSH friss adataiból.
A kivitel 28, míg a behozatal 27 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest, míg az első becslés 31 és 29 százalékos mínuszt jelzett. A mérleg így összesen 194 millió eurós passzívumot mutatott.
Az átlagot elsősorban a gépek és szállítóeszközök húzták le, s mindkét irányban 35 százalékkal csökkent a forgalom. E mögött elsősorban a híradástechnikai (pl. mobiltelefon) és a közúti járművek gyártásához kapcsolódó termékek visszaesése jelent meg. Ugyanakkor a feldolgozott termékek és az energiahordozók kereskedelme is visszaesett. Az élelmiszerek, italok, dohánytermékek kategóriában viszont a kivitel 7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet, a behozatal azonban itt is esett.
