A választmány egységes volt Bajnai Gordon támogatásában - tette hozzá Simon. Az MSZP hét végi kongresszusán csak Bajnai Gordon személyéről döntenek, a programjáról nem – mondta a választmányi elnök.
Az ülésen Kiss Péter, Mesterházy Attila és Szekeres Imre is visszalépett a pártelnöki jelöltségtől, így Lendvai Ildikó lesz az egyetlen jelölt a hétvégi rendkívüli kongresszuson. Az eddigi frakcióvezető leköszön tisztéről elnökké választása után és kezdeményezi, hogy a jövőben Mesterházy Attila töltse be ezt a tisztséget. Ezt Lendvai azzal indokolta, hogy a párt vezetésében a fiatal generációnak is képviseltetnie kell magát.
Korábban olyan elképzelések is szárnyra keltek, amelyek szerint a szocialisták megüresedő frakcióvezetői posztját Gyurcsány Ferenc „örökölné”, ám erről Lendvai Ildikó tegnap nem ejtett említést. Arról viszont igen, hogy a távozó miniszterelnököt felkérik a Táncsics Alapítvány elnöki posztjának betöltésére.
