A Napi Online által megkérdezett turizmus-közvetítő cégek egybehangzó véleménye szerint 2007-2008-ban is Ausztria maradt a legkedveltebb célpont a magyar síturisták körében. Az erre építő kínálat azonban rendkívüli sokszínűséget mutat. Az Intersínél például, a szállásadók által meghatározott feltételekből adódóan általában csak egy hétre lehet szállást foglalni, annak ellenére, hogy volna igény rövidebb tartózkodásra is, nem feltétlenül anyagi okok miatt. Egyszerűen vannak olyan síelők - mondta Bánfi Gábor, az cég ügyvezető igazgatója -, akik nem érnek rá 3-4 napnál többet.
Hétvégi túrák
Az EuroSínél azonban számítanak a rövidebb időre utazókra is. A cég tapasztalatai azt mutatják, hogy a rövidebb időt síeléssel töltők elsősorban a közelebbi osztrák vidékeket célozzák meg, míg az akár egy hétnél hosszabb időt a hegyek közt töltők gyakran látogatnak el a távolabbi Karintiába is. A Car Tour tapasztalatai szerint is Ausztria a legnépszerűbb a magyarok körében, többek között a közelsége miatt - állítja Csiba László értékesítési munkatárs. Ezen belül is a slágercélpontok Nassfeld, Koralpe és Lachtal. Mindegyik helyszínen körülbelül 30-40 km hosszúak a sípályák.
A Vistánál kérdésünkre elmondták, hogy egyre több utas kedveli az utóbbi időben rengeteg fejlesztésen átment szlovén, valamint az egyre magasabb színvonalú szolgáltatásokat nyújtó szlovák síterepeket is. Ausztria mellett az utóbbi két szomszédos ország is kitűnően alkalmas hétvégi rövid síelésekre a rövid távolságok miatt. Szlovákiában viszonylag olcsón, de már modern feltételek mellet, Szlovéniában azonban osztrák színvonalon, de osztrák árak mellett lehet hódolni a téli sportoknak, egészítette ki a képet Bánfi Gábor.
Túrák idősebbeknek és haladóknak
Akiknek ez nem elég, azok inkább Olaszország és Franciaország felé veszik az irányt, ahol 150-200 km-es rendszerek vannak. Az Alpok olasz és francia lejtőin főleg azokat a célpontokat látogatják sűrűn a magyarok, amelyek közel vannak a határhoz. Ezekre a helyekre a nagyobb pályák és a kedvező árú szállások vonzzák a látogatókat.
Franciaországot rendkívül vonzóvá teszi az is, hogy ott hatalmas pályarendszereket lehet besíelni a többi európai országnál kedvezőbb árú bérletekkel. Az utóbbi időben itt is rengeteg új építésű apartman készült el, amelyek tágasabbak a korábban megszokott francia apartmanoknál. Ezek az új apartmanok további szolgáltatásokkal - mint például medence, vagy fitneszterem is várják a pihenni vágyókat. Franciaországban egyedül a február eleje kritikus, amikor síszünet van az iskolákban, és jelentősen megugranak a bérletárak.
A legolcsóbbak
Az Eurosí által kínált legolcsóbb szállásokhoz már 3 000 forintos áron is hozzá lehet jutni a cégen keresztül - természetesen csak az előszezonban és apartmanszállásokon. Az Intersí legolcsóbb ajánlata januárra 11 ezer forint/fő/hét franciaországi apartmanokban, ellátás nélkül. Nem sokkal drágábban, 16 ezer forint/fő/hét áron már Olaszországban is megszállhatunk apartmanokban.
Kovács Attila a Vista képviseletében elmondta, hogy Franciaországban, Szlovákiában és Szlovéniában találhatók a cégük által kínált szállások közül a legkedvezőbb árfekvésűek. Franciaországban például már fejenként 8-9 000 forinttól lehet apartmant bérelni 7 éjszakára. Kovács hozzátette: tendenciakén jelenik meg az utóbbi időkben, hogy az utasok gyakran saját maguk foglalják be szállásaikat különböző on-line oldalakon. Sajnos ezekben az esetekben reklamáció esetén nehéz a különböző igények érvényesítése a külföldi szállásadóknál. A Vistánál idén is népszerűek a családbarát szállodák illetve azok a szállások, amelyek egy-egy nagyobb síterepen fekszenek.
A Cartours tájékoztatása szerint Ausztriában a tipikus árak egy hétre 29-30 ezer forint között mozognak, ebben a félpanziós ellátás is benne van. Tapasztalataik szerint a magyarok ez egyre igényesebb szállásokat keresik, ám az igazán luxus utakra kicsi az érdeklődés, és nem is feltétlenül irodákon keresztül foglalják le azokat.
A legdrágábbak
A Cartours legdrágább ajánlatai közé a Svájci Silberhorn hotel - Jungfrau-hegy, Wengen központi részén - kínálata került be: itt 7 éjszakáért 258 ezer forintot kérnek. Csiba úgy látja, hogy az idén többen mennek síelni, de ennek egyik fő oka, hogy a tavalyi bázis elég alacsony volt, ugyanis alig esett hó egész Európában. Tízéves viszonylatban azonban mindenképpen látszik, hogy növekszik a síelés népszerűsége a magyarok körében.
Az Intersínél legdrágábbnak az osztrák, többcsillagos wellness-hotel pályaszallások számítanak. Itt az átlagárfolyam 200 és 300 ezer forint/fő/hét között mozog, ám egyre növekszik irántuk az igény. Az Eurosínél kínált legdrágább utak éjszakánként és fejenként 35-40 ezer forintba kerülnek, ennek fejében a síelni vágyók öt csillagos pályaszállást kapnak félpanzióval, ám az ár nem tartalmazza a síbérletet. A Vista katalógusában fellelhető legdrágább szállásokat 150-250 ezer forint közötti áron hirdetik. Ezen az áron egy hetes félpanziós ellátásra és szállásra fizethetnek be az érdeklődők néhány négycsillagos osztrák szálloda kétágyas szobáinak valamelyikére, de természetesen Olaszországban és Franciaországban is lehet ilyen árban szállást találni.
Az Eurosínél említésre méltó keresleti változást tapasztaltak az elmúlt évekhez képest. Beszámolójuk szerint jelentősen megnőtt a csoportos foglalások száma az idén, a különböző cégek ugyanis egyre gyakrabban fizetik be dolgozóikat közös nyaralásra és telelésre. A vállalati ügyfelek a négy csillagos szállodákat kedvelik a leginkább.
