Barcza György, a K&H vezető elemzője szerint a mostani bérmegállapodás megfelelt az előzetes várakozásoknak, így a jegybank nem változat álláspontján. Ugyanakkor úgy gondolja, hogy az MNB megvárja az első pár hónapot, hogy kiderüljön a hatósági árak és az élelmiszerárak növekedése hogyan hat az inflációra. Barcza azt várja, hogy 2008 decemberéban 7 százalék lesz az alapkamat, amelyhez egy-egy márciusi és júliusi 25 bázispontos csökkentésen keresztül jutunk el.
Németh Dávid, az ING elemzője úgy véli, hogy a bérmegállapodás 6 százalék körüli átlaga beleillik abba, amit a jegybank várt. Az mindenképpen pozitív jel a bank számára, hogy nem szálltak el a bérek, ugyanakkor meg kell várni, hogyan alakulnak a keresetek a kkv-szektorban, ugyanis a jelenlegi megállapodás egy viszonylag kis szegmenst érint a bértömeg egészét tekintve. Az állami szférában ugyanakkor viszonylag alacsony béremelést jelentettek be. Németh szerint 2-3 százalékos termelékenységnövekedésre is szükség van 2008-ban, különben fenntarthatatlan lenne a növekedés. Németh 6,75 százalékos alapkamatot vár 2008 decemberére, három darab, egyenként 25 bázispontos vágáson keresztül, melyből az első áprilisban esedékes.
