A júniusban idén immár második alkalommal a lakosság gazdasági hangulatáról kérdező közvélemény-kutatás összességében nem mutat változást - közli az MTI.
A továbbra is alacsony, 37 ponton álló hogylét-index egyetlen érdemi változása márciushoz képest, hogy valamivel kevesebben gondolják azt, hogy a következő 12 hónapban romlik háztartásuk pénzügyi helyzete - igaz, minden második megkérdezett most is erre számít - fűzik hozzá.
A Szonda Ipsos és a Figyelő gazdasági hetilap közös, negyedéves felmérésen alapuló kutatása márciusban és júniusban is lehangoló képet adott: a 100-as skála alsó felében található mutató szerint a magyarok pesszimistán látják mind saját anyagi mozgásterüket, mind az ország gazdasági lehetőségeit.
