A nyolc idei központi idegenforgalmi pályázat 9 milliárd forint támogatást nyújt és szép számmal akad a pályázók közt balatoni. A regionális pályázatok 270 millió, a legújabbak pedig további 400 millió forint támogatást nyújtanak e térségnek - tájékoztatott Pál Béla turisztikai államtitkár, aki megjegyezte: 2004-2006 között az uniós forrásoknak köszönhetően 20 milliárd forint jut majd idegenforgalmi fejlesztésekre, köztük balatoniakra is.
Csillag István szerint 2007 után, uniós támogatással lehet arra számítani, hogy szóba kerül az északi Balaton-parti vasút villamosítása - jelentette az MTI. Addig az ökológiai és természetvédelmi kérdések mellett a földtaniakat is tisztázni kell, mert az omlékony Kenese környéki dombokat elkerülő új vasúti nyomvonal meghatározása is a szakemberek feladata.
