Több mint egy évtizede halogatott döntéseket sürget a MÁV igazgatósága által elfogadott új reformkoncepció, amely egyben a vasúttársaság felkészülési programja az uniós csatlakozásra. Rövidesen megkezdődik ugyanis a piacnyitás: 2006-ban már a fővonalak húsz százalékán, két évvel később a teljes hazai vasúthálózaton megjelennek a külföldi konkurensek. A MÁV pedig jelenlegi állapotában gyakorlatilag képtelen lesz helytállni a versenyben.
Az uniós szabályok a vasutat életben tartó állami támogatási rendszer fenntartását sem teszik lehetővé a jövő év májusától. Előírják ugyanakkor, hogy az állam köteles megfizetni minden olyan szolgáltatás veszteségét, amelyre törvényileg kötelez egy céget. Vagyis a MÁV számára előírt személyszállítás vesztesége, illetve a kincstári tulajdonba kerülő vasútvonalak fenntartása a magyar költségvetést terheli a jövőben.
