Folytatódik a teniszvilág egyik aktuális botránya: Alexander Zverev német teniszcsillagot a berlini bíróság 450 ezer eurós (478 ezer dollár) pénzbírsággal sújtotta, miután egy nő fizikai bántalmazással vádolta meg – derül ki a bíróság közleményéből.
Zverev tagadta a vádakat, és fellebbezést nyújtott be a büntetés kiszabása ellen, vagyis az ügy most egy berlini kerületi bíróság elé kerül, így
a jogerős ítéletig az ártatlanság vélelme érvényesül.
A hírek szerint a nő a teniszező korábbi élettársa, egyben gyermekének anyja is, de a bírósági közlemény nem nevezi meg a hölgyet – írja a CNN.
Németországban a bíró olyan esetekben is kiróhat büntetést, amikor az ügyészség szerint nincs szükség tárgyalásra. A vádlott azonban megtámadhatja azt, ahogyan Zverev is tette, ez pedig valószínűleg nyilvános tárgyaláshoz vezet.
A panasztevő által felhozott állításokat, amelyeken a büntetővégzés alapul, már cáfolta az elismert berlini igazságügyi orvosszakértő, Prof. Dr. Tsokos. Zverev ügyvédjének nyilatkozata szerint jelentős ellentmondások vannak a vádban, s ezek igazságügyi orvosszakértői szempontból nem érthetők. Konkrétabban fogalmazva,
„gyakorlatilag lehetetlen, hogy az eset tényállása úgy történt, ahogyan azt a panaszos állítja”.
Az ATP már januárban bejelentette, hogy nem fog fegyelmi eljárást indítani Zverev ellen, miután a vizsgálat nem talált elegendő bizonyítékot a visszaélésekről szóló állítások alátámasztására egy másik ügyben.
Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.
Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz