A washingtoni kereskedelmi minisztérium előzetes hivatalos adatai szerint a második negyedévi 0,3 százalékos éves növekedés után a harmadik negyedévben 0,4 százalékkal csökkent az USA bruttó hazai terméke (GDP) a tavalyi azonos időszakhoz képest. A visszaesés jóval kisebb, mint a Wall Street-i 1 százalékos konszenzus. A gazdaság ezt megelőzően utoljára 1993 első negyedévében zsugorodott, 0,1 százalékkal, de a mostani ütem az 1991 első negyedévi 2 százalék óta a legnagyobb.
A harmadik negyedévben a lakossági kiadások - amelyek a GDP kétharmadát teszik ki - a második negyedévi 2,5 után csak 1,2 százalékkal nőttek éves összevetésben, ami a legalacsonyabb ütem 1993 első negyedéve óta. A minisztérium egy külön jelentésben közölte, hogy szeptemberben a lakossági kiadások - az 1999 júniusa óta tartó szakadatlan növekedést megtörve - 1,8 százalékkal mérséklődtek.
A vállalati állóeszköz-beruházások a második negyedévi 14,6 után újabb 11,9 százalékkal zuhantak, és ez önmagában 1,53 százalékpontot vitt el a GDP-ből. Az export és az import egyaránt hanyatlott: az előbbi a második negyedévhez képest 16,6, az utóbbi pedig 15,2 százalékkal. Ugyancsak apasztotta a gazdaság bővülési ütemét, hogy a vállalatok igyekeztek szabadulni felduzzadt raktárkészleteiktől. A személyi kiadások indexe (PCE) - amelyet a Fed az infláció egyik fontos mutatójának tekint - a második negyedévi 1,3 százalékos emelkedést követően 0,4 százalékkal esett vissza. Elemzők szinte biztosra veszik, hogy a GDP a negyedik negyedévben is csökken, így 1990-1991 óta először újra beköszönt a recesszió. Gyakorlatilag mindenki azt várja, hogy holnapi ülésén a Fed nyíltpiaci bizottsága tovább csökkenti a jelenleg 2,5 százalékos irányadó egynapos kamatot, a kérdés csak az, hogy az 25 vagy 50 bázisponttal.
A munkaügyi minisztérium jelentése szerint októberben 415 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma, ami 1980 májusa óta a legmagasabb szám. Az elemzők a szeptemberi 213 ezer után újra jelentős romlást valószínűsítettek, tekintettel a terrortámadásokat követő elbocsátási hullámra, de a konszenzus csak 289 ezres csökkenést várt. A munkanélküliségi ráta 5,4 százalékra szökött fel a szeptemberi 4,9-ről.
A Beszerzési Menedzserek Országos Szövetsége (NAPM) által készített feldolgozóipari index szintén drámaian romlott októberben: 39,8 pontra esett vissza a szeptemberi 47-ről (az 50 pont alatti érték a feldolgozóipari aktivitás gyengülését jelzi). Ennél alacsonyabb értéket utoljára 1991 februárjában regisztráltak. Az elemzői prognózisokban 44 pont szerepelt. A részindexek közül az új megrendelésekre vonatkozó - s így a következő hónapok teljesítményét is megelőlegező - mutató süllyedt a legtöbbet: 38,3 pontra zuhant a szeptemberi 50,3-ról.
B. P. A.-P. Z.
A harmadik negyedévben a lakossági kiadások - amelyek a GDP kétharmadát teszik ki - a második negyedévi 2,5 után csak 1,2 százalékkal nőttek éves összevetésben, ami a legalacsonyabb ütem 1993 első negyedéve óta. A minisztérium egy külön jelentésben közölte, hogy szeptemberben a lakossági kiadások - az 1999 júniusa óta tartó szakadatlan növekedést megtörve - 1,8 százalékkal mérséklődtek.
A vállalati állóeszköz-beruházások a második negyedévi 14,6 után újabb 11,9 százalékkal zuhantak, és ez önmagában 1,53 százalékpontot vitt el a GDP-ből. Az export és az import egyaránt hanyatlott: az előbbi a második negyedévhez képest 16,6, az utóbbi pedig 15,2 százalékkal. Ugyancsak apasztotta a gazdaság bővülési ütemét, hogy a vállalatok igyekeztek szabadulni felduzzadt raktárkészleteiktől. A személyi kiadások indexe (PCE) - amelyet a Fed az infláció egyik fontos mutatójának tekint - a második negyedévi 1,3 százalékos emelkedést követően 0,4 százalékkal esett vissza. Elemzők szinte biztosra veszik, hogy a GDP a negyedik negyedévben is csökken, így 1990-1991 óta először újra beköszönt a recesszió. Gyakorlatilag mindenki azt várja, hogy holnapi ülésén a Fed nyíltpiaci bizottsága tovább csökkenti a jelenleg 2,5 százalékos irányadó egynapos kamatot, a kérdés csak az, hogy 25 vagy 50 bázisponttal.
A munkaügyi minisztérium jelentése szerint októberben 415 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma, ami 1980 májusa óta a legmagasabb szám. Az elemzők a szeptemberi 213 ezer után újra jelentős romlást valószínűsítettek, tekintettel a terrortámadásokat követő elbocsátási hullámra, de a konszenzus csak 289 ezres csökkenést várt. A munkanélküliségi ráta 5,4 százalékra szökött fel a szeptemberi 4,9-ről.
A Beszerzési Menedzserek Országos Szövetsége (NAPM) által készített feldolgozóipari index szintén drámaian romlott októberben: 39,8 pontra esett vissza a szeptemberi 47-ről (az 50 pont alatti érték a feldolgozóipari aktivitás gyengülését jelzi). Ennél alacsonyabb értéket utoljára 1991 februárjában regisztráltak. Az elemzői prognózisokban 44 pont szerepelt. A részindexek közül az új megrendelésekre vonatkozó - s így a következő hónapok teljesítményét is megelőlegező - mutató süllyedt a legtöbbet: 38,3 pontra zuhant a szeptemberi 50,3-ról.
B. P. A.-P. Z.
További részletek