Egy új felmérés szerint az amerikaiak úgy gondolják, hogy sokkal több pénzre lenne szükségük, mint amennyit keresnek ahhoz, hogy jól érezzék magukat. A Bankrate legújabb felmérésében, amelyben 2407 amerikai felnőttet kérdeztek meg, azt nyilatkozták a munkavállalók, hogy átlagosan 186 ezer dollárra, azaz közel 68 millió forintra lenne szükségük évente ahhoz, hogy anyagilag biztonságban érezzék magukat.
Több generáció azonban azt is hozzátette, hogy több pénzre lesz szüksége, mint másoknak ahhoz, hogy biztonságban érezzék magukat. Különösen a Z-generációsok aggódnak emiatt.
Kapcsolódó
A Business Insider azt írja, hogy a felmérés alapján a Z-generációs válaszadóknak 200 ezer dollár éves fizetésre, az Y-generációsoknak 199 ezer dollárnyi éves bevételre, míg az X-generációsoknak és a baby boomereknek évi 183 ezer, illetve 171 ezer dollárnyi éves bevételre lenne szüksége az anyagi biztonsághoz.
Azt a dollárösszeget, amely bármelyik generáció számára pénzügyi stabilitást jelentene, nehéz meghatározni. A válaszok azonban arra mutatnak rá, hogy az infláció és más gazdasági stresszfaktorok továbbra is különösen megviselik az amerikaiakat. A fogyasztói árindex májusban éves szinten 3,3 százalékkal emelkedett, ami az április 3,4 százalékhoz képest enyhe csökkenést jelent.
A közelmúltban végzett felmérések alapján az amerikaiak leginkább a gazdaság és az infláció miatt aggódnak.
Ez a generáció már szinte alig iszik
Például a szüleik vagy a nagyszüleik generációjához képest meglepően nagy arányban állítják azt magukról, hogy 100 százalékban antialkoholisták.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Saját aranyukra fáj a németek foga