XIV. Leó pápa első alkalommal jelent meg vasárnap a Szent Péter-bazilika központi loggiáján, hogy a hagyományos regina coeli imádságot vezesse – adta hírül az Index. Az új egyházfő a hivatások fontosságáról, a béke szükségességéről és az aktuális háborús konfliktusokról beszélt a híveknek, akikből a téren óriási tömeg formálódott.
A „mennyország királynője” mint ősi Mária-imádság célja többek közt, hogy fontos üzenetekkel fordulhasson a világhoz az új pápa, akinek ez az egyik legfontosabb rendszeres nyilvános megjelenési alkalma.
A Szentatya a papi hivatások fontosságának hangsúlyozása mellett rögzítette, a fiatalok számára fontos a bátorítás, hogy meghallgassák őket, és azok a hiteles példaképek is, akik önzetlenül szolgálják Istent és embertársaikat.
„Tegyük magunkévá Ferenc pápa felhívását, hívjuk meg és kísérjük a fiatalokat”
– kérte a katolikus egyházfő.
XIV. Leó elment Ferenc pápa sírjához, színt vallott a néhai egyházfő örökségéről
Az új katolikus egyházfő meglátogatta elődje nyughelyét, akinek lelki hagyatékával már megvan a terve. Részletek.Leó pápa a világban zajló háborús konfliktusokról beszélve felelevenítette a második világháború befejezésének 80. évfordulóját, mely május 8-án volt, majd a mai helyzetre reagálva egy idézőjeles harmadik világháborúról beszélt, amely a világ különböző helyszínein zajlik.
Ferenc pápát követve én is felhívást intézek mindenkihez, hogy ne legyen soha többé háború
– fogalmazta meg XIV. Leó, aki azt is hozzáfűzte:
„Szívemben hordozom az ukrajnai szeretett nép szenvedését, tegyünk meg mindent, hogy minél hamarabb elérjünk egy autentikus, igaz és tartós békét, legyenek a foglyok elengedve, és a gyermekek hadd térjenek vissza saját családjukhoz.”
Azt sem hagyta szó nélkül: „nagyon fájdalmas számomra, ami a Gázai övezetben folyik, legyen tűzszünet azonnal. Adjunk, és jussanak el a humanitárius segítségek erre a területre is, és engedjék el a foglyokat.”
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére