Az Apple eltávolította a WhatsApp-ot és a Threads-t a kínai alkalmazásboltjából, miután az ország internetfelügyeleti hatósága nemzetbiztonsági aggályokra hivatkozva utasítást adott ki a lépésre — írja a CNN.
Az alkalmazáson keresztül történő csalásokra a magyar rendőrség is felhívta a figyelmet. Állításuk szerint a csalók már mindent bevetnek.
A 2 Meta tulajdonában lévő alkalmazás már korábban is blokkolva volt Kínában.
Kötelesek vagyunk követnie a törvényeket azokban az országokban, ahol működünk, még akkor is, ha ezzel nem értünk egyet
– mondta az Apple szóvívője.
A többi népszerű közösségi médiaalkalmazások, így az X, Facebook, Instagram és Messenger továbbra is elérhető az Apple kínai alkalmazásboltjában.
Az Apple lépése azonban csak még tovább tágítja a technológiai univerzumok közötti különbségeket.
Az óriásvállalat bejelentése a világ második legnagyobb iPhone-eladás visszaesések árnyékában történik. A vállalat sokat veszített lendületéből Kínában, mivel a nacionalizmus, a nehéz gazdasági helyzet és a megnövekedett verseny az elmúlt hónapokban ártott az Apple-nek a térségben. Pont emiatt nem meglepő, hogy a vállalat belement a Whatsapp eltávolításába, reménykedve, hogy ezáltal fenn tudja tartani a második legnagyobb (kínai) piacát.
Régóta várt újítások érkeznek a Facebook Messengerbe
Olyan funkciókkal bővül a csevegő, aminek valóban sokan fognak örülni.Bővebben--->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok