Ursula von der Leyen a Kereszténydemokrata Unió (CDU) hétfői berlini ülésén jelenti be, hogy egy második ciklust is vállalna az Európai Bizottság élén.
A Guardian cikke szerint von der Leyen az elmúlt egy évben óvatosan nyilatkozott szándékairól a nyilvánosság előtt, minden kérdést elhárított a témával kapcsolatban.
A portál információi szerint a Bizottság jelenlegi elnökének egyik legfontosabb kihívója Kaja Kallas, Észtország miniszterelnöke lehet.
A CDU mellett még két másik párt támogatását kell megszereznie az Európai Néppárton (EPP) belül von der Leyennek, majd ezt követően meg kell nyernie egy szavazást az EPP márciusi, Bukarestben tartandó kongresszusán is, mielőtt júniusban megkezdődne az igazi küzdelem az EP-választás után.
„Ne feledjük, senki sem hallott róla 2019-ben, és német védelmi miniszterből heteken belül a legfontosabb brüsszeli állásba került” – emlékeztetett egy diplomata von der Leyen öt évvel ezelőtti megválasztásának körülményeire.
A Guardian arra is felhívja a figyelmet, hogy választások után a többi uniós vezetői pozícióért is komoly verseny lesz, a külügyi és biztonságpolitikai főképviselő, valamint az Európai Tanács elnöki posztja is megüresedik ugyanis idén júniusban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak