Vasárnap Genfben megkezdődtek az Ukrajna és nyugati szövetségesei közötti tárgyalások az Egyesült Államok által javasolt, a háború befejezését célzó béketervről – közölték ukrán tisztségviselők.

Az MTI azt írja, az ukrán küldöttség vezetője, Andrij Jermak elnöki kabinetfőnök a közösségi médiában közölte, hogy megtartották első találkozójukat az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország nemzetbiztonsági tanácsadóival. A szövetségesek kiállnak Kijev mellett, hogy módosítsák a tervet, amelyet Moszkva számára kedvezőnek tartanak.

Marco Rubio amerikai külügyminiszter várhatóan Dan Driscoll-lal, a Pentagonnak a szárazföldi hadsereg ügyeiben illetékes vezetőjével és Donald Trump elnök különmegbízottjával, Steve Witkoff-fal együtt csatlakozik a tárgyalásokhoz. „A következő találkozó az amerikai delegációval lesz. Nagyon konstruktív hangulatban vagyunk” – fogalmazott Jermak, jelezve: „Továbbra is együtt dolgozunk az Ukrajna számára tartós és igazságos béke elérése érdekében”.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt mondta, várja a tárgyalások eredményét. „Mindannyiunknak szükségünk van egy pozitív eredményre” – húzta alá. 

Az ukrán és az amerikai küldöttség, valamint európai partnereink küldöttsége szoros kapcsolatban áll egymással, és nagyon remélem, hogy lesz eredmény. Meg kell állítani a vérontást, és garantálni kell, hogy a háború ne törjön ki újra 

– írta vasárnap a Telegramon Zelenszkij, majd kijelentette, hogy nehéz választás előtt állhat: vagy kiáll országa szuverén jogaiért, vagy megőrzi az Egyesült Államok támogatását, amelyre szüksége van.

Az ominózus terv az orosz agresszor számos olyan követelését elfogadja, amelyet Zelenszkij több tucatszor kategorikusan elutasított, a többi közt a nagy területek feladását. Az ukrán vezető megfogadta, népe „mindig meg fogja védeni” hazáját.

A vasárnapi tárgyalások előtt Alice Rufo, Franciaország védelmi minisztériumának miniszterhelyettese a France Info televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy a tárgyalások fő témái között vannak a tervben szereplő, az ukrán hadseregre vonatkozó korlátozások, amelyeket ő „a szuverenitás korlátozásának” nevezett, szerinte „Ukrajnának képesnek kell lennie megvédeni magát”.

Trump szombaton a Fehér Ház előtt újságíróknak nyilatkozva elmondta, az amerikai javaslat nem az ő „végső ajánlata”. 

Békét szeretnék elérni. Ennek már régen meg kellett volna történnie. Az ukrán-orosz háborúnak soha nem lett volna szabad kitörnie 

– hangsúlyozta, leszögezve: „Így vagy úgy, de véget kell vetnünk neki”.

Az elnök nem magyarázta el, mit is ért azon, hogy a terv nem végleges ajánlat, és a Fehér Ház sem reagált a pontosítás iránti kérésre – írta az AP amerikai hírügynökség.

„Addig nem lesz megállapodás, amíg a két elnök nem találkozik” 

– ezt egy amerikai tisztviselő jelentette ki Volodimir Zelenszkijről és Donald Trumpról a Reutersnek.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke elmondta: az Európai Uniónak központi szerepet kell játszani a béketárgyalásokban, Ukrajna határai pedig nem változtathatók meg erővel.

Friedrich Merz német kancellár szerint azonban az európai béketerv összeállítása hosszú időt vehet igénybe. A kancellár elmondta: nincs meggyőződve arról, hogy Trump akaratának megfelelően a következő napokban meg tudnak állapodni erről.

Recep Tayyip Erdogan török elnök arról beszélt: hétfőn tárgyal Vlagyimir Putyin orosz elnökkel azt ukrajnai helyzetről, az eredményt pedig megosztja az Egyesült Államok és az európai országok vezetésével is.

Falhoz szorította Zelenszkijt Trump, csütörtökig várja a szignót

Ultimátumot kapott Zelenszkij. Az Egyesült Államok azt szeretné, ha Kijev jövő csütörtökig írásban beleegyezne Donald Trump béketervébe. Bővebben >>>