A telefonbeszélgetésről közösségi oldalán számolt be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki szerint a hívás nagyon fontos és hasznos volt, és az ukrajnai háború kapcsán több témát is érintettek – írja az Index.
Az amerikai elnök nagyon tájékozott a háború állásáról – állította az ukrán elnök.
Hozzátette, a beszélgetés érintette azt a témát is, hogy az utóbbi időben Oroszország növelte drón- és rakétatámadásait Ukrajnával szemben – ennek kapcsán a két elnök egyeztetett Ukrajna légvédelmi lehetőségéről.
Zelenszkij állítása szerint Trumppal már megegyeztek az ukrán légtér közös védelmében, erről stábtagjaik a jövőben külön találkozón fognak tárgyalni.
Ukrajnában hálásak vagyunk minden támogatásért, amely lehetővé teszi számunkra, hogy megvédjük az emberek életét és függetlenségünket. Támogatunk minden erőfeszítést a gyilkosságok megállítására és a normális, stabil, méltóságteljes béke helyreállítására – mondta el Volodimir Zelenszkij.
A két elnök szót ejtett a közös fegyvergyártásról is, amelynek kapcsán Zelenszkij úgy fogalmazott, az ukránok készen állnak a közvetlen projektre Amerikával, ahogy a közös lőszerbeszerzésre és más befektetésre is.
A Trump és Zelenszkij közötti telefonbeszélgetésre azután történt, hogy előző nap az amerikai elnök Vlagyimir Putyin orosz elnökkel közel egy órán keresztül beszélt telefonon, amelyről az amerikai elnök azt állította, hogy semmilyen előrelépést nem ért el, és nem boldog, hogy még mindig tart a háború.
Hatalmas pofont kapott Zelenszkij az Egyesült Államoktól: nincs több fegyver
Leállította az Ukrajnába irányuló fegyverszállítást a Pentagon, arra hivatkozva, hogy az elmúlt években kimerültek az amerikai fegyverkészletek és most előtérbe kell helyezniük az Egyesült Államok saját érdekeit. Bővebben >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére