Évek óta a katolicizmus részét képezik a Szűz Mária-jelenségek és a könnyező szobrok, a közösségi média világában azonban már maga a Vatikán is arra kényszerült, hogy üldözni kezdje az álhíreket.
A The Guardian szerint a pénteken nyilvánosságra került új szabályok szerint mostantól kizárólag egyszemélyben a pápa jelentheti ki az egyes, a profántól eltérő jelenségekről azt, hogy természetfeletti-e vagy sem. Korábban ezt bármelyik helyi püspök megtehette.
Kapcsolódó
A katolikus anyaszentegyház lejegyzése szerint természetfeletti eseménynek számítanak többek között Krisztus és a Boldogságos Szűz jelenései és látomásai, továbbá más olyan jelenségek, melyek a hitet megerősítik és ösztönöznek a szentségimádásra.
Ugyanakkor a vallási intézmény úgy véli, aggodalomra adnak okot a közösségi platformokon terjedő, előzetesen nem ellenőrzött posztok, melyekben azt állítják, hogy a szobrok véres könnyeket hullajtanak, illetve hogy szentképeket fedeztek fel a pirítós mintázatában.
Az új útmutatás a vatikáni doktrínahivatal vezetője szerint nem a szellem ellenőrzésére és legkevésbé sem annak elfojtására irányul. Víctor Manuel Fernández bíboros szerint ugyanakkor a természetfeletti jelenségek egyes eseteit kihasználják a haszonszerzés, a hatalom és személyi érdekek miatt, vagy akár ürügyként, abból a célból, hogy visszaélést és felsőbbrendűséget gyakoroljanak.
A bíboros szerint az új útmutatás megjelenése előtt fennállt annak a lehetősége, hogy a hívőket egy olyan esemény által vezetik félre, amelyet isteni kezdeményezésnek tulajdonítanak, miközben valójában valaki képzeletének vagy mítosz- és hazugságmániájának terméke.
Szűz Mária állítólagos jelenései miatt népszerű zarándokhely többek között a portugáliai Fátima és a franciaországi Lourdes. Pio atya és Assisi Szent Ferenc állításai, melyek szerint megtapasztalták a stigmákat, azaz a keresztre feszítés sebeit, katolikusok millióit inspirálták.
Forrnak az indulatok, perrel fenyegetik a pápát a vatikáni alkalmazottak
Példátlan fellépés Rómában: méltatlan munkakörülmények és alulfizetettség miatt támadják a pápát a Vatikáni Múzeumok alkalmazottai, akik közös petíciójukban lerántják a leplet a szerintük elavult bánásmód miatti visszaélésekről.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
A forint máris megkezdte a csúszkálást
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben