Két hónappal a szlovéniai választások előtt az ország korrupcióellenes felügyeleti szerve azzal gyanúsítja Robert Golob miniszterelnököt, hogy 2022-ben visszaélt a hatalmával és megsértette az integritási szabályokat azzal, hogy beavatkozott a rendőrség ügyeibe – írja a Bloomberg.
Golob azonban tagadta a vádakat, majd leszögezte, bíróságon fogja megvédeni magát. A miniszterelnök közölte azt is, hogy nem mond le.
Kapcsolódó
Amiatt indult el a Korrupcióellenes Bizottság vizsgálata, mert Golob korábbi belügyminisztere, Tatjana Bobnar szerint a kormányfő arra kérte őt és az országos rendőrfőkapitányt, „tisztítsák meg” a testületet az előző kormány által kinevezett tisztviselőktől. „A tisztségéből fakadó elvárásokkal és felelősséggel ellentétesen járt el”, amikor két szöveges üzenetben „aggodalmát” és „elégedetlenségét” fejezte ki Bobnarnak a „rendőrség személyzeti helyzete” kapcsán – derül ki az erről szóló, az Euractiv által is szemlézett jelentésből.
A bizottság megállapításainak nincs közvetlen jogi következménye, amíg az igazságszolgáltatás át nem veszi az ügyet, és nem jut hasonló következtetésekre, az ellenzék viszont már a miniszterelnök lemondását követeli.
Meggyőződésünk, hogy mindez nem jelenti az integritás megsértését
– közölte Golob hivatala az AFP kérdésére, majd hozzáfűzték, a korrupcióellenes testület más vádakat elutasított, melyek Golobbal szemben felmerültek.
Ismeretes, Golob egy korábbi nyilatkozatában a 2022-es parlamenti választások előtt még azt fejtegette, „biztosan lemondana”, ha a korrupcióellenes felügyeleti szerv úgy ítélné meg, hogy megsértette az integritási szabályokat. A négy évvel ezelőtti választásokon politikai újoncként Golob legyőzte Janez Janša Szlovén Demokrata Pártját, „a normalitás helyreállítását” ígérve, és jogállamisági visszaélésekkel vádolva ellenfelét.
Szlovéniában idén március 22-én tartanak parlamenti választásokat, és a közvélemény-kutatások szerint a korábbi miniszterelnök, az Orbán Viktor szövetségesének számító Janez Janša az esélyesebb jelölt.
Szlovénia súlyos összeget fizet a volt kormányfőnek egy elvesztett per miatt
A kranji kerületi bíróság további csaknem 40 ezer euró kártérítést ítélt meg Janez Jansa volt kormányfőnek, akit korábban börtönbüntetésre ítéltek egy hadiipari ügyletben játszott feltételezett szerepe miatt, majd az ítéletet hatályon kívül helyezték és újratárgyalást rendeltek el, később azonban az ügy elévült. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem szállít orosz olajat a Janaf Magyarországnak, pedig égetően nagy szükségük lenne a pénzre
Erre senki nem számított: valami történt az Ausztriában dolgozó magyarokkal
Súlyos figyelmeztetés érkezett a Vatikánból: a pápa szerint helyreállíthatatlan szakadék jöhet
Szemben a hatalommal – új életet kezdett a nemzet dúsgazdag legendája
Újabb élelmiszer-utalvány érkezhet a nyugdíjasoknak
Jó lesz bespájzolni: rettenetes árakon vehetjük majd a gyógyszereket
Amióta itt van ez a gyár, minden csak romlik - Gödieket kérdeztünk a Samsung-ügyről
Teltház a nagy légitársaságoknál – utasok ezrei maradhatnak a Távol-Keleten
Trump elégedett, de Putyin gyászol: "az ajatollah kiemelkedő államférfi volt"