Ferenc pápa április 17-én, nagycsütörtökön ellátogatott Róma legismertebb büntetés-végrehajtási intézetébe, a Regina Coeli börtönbe. A központi Rotunda teremben, néhány nappal a halála előtt a Szentatya találkozott mintegy 70, különböző nemzetiségű fogvatartottal, akik rendszeresen részt vesznek a börtönlelkész által szervezett programokon és katekéziseken.
Ferenc pápa elmondta, vágyott arra, hogy jelen lehessen a rabok között, ám sajnálkozott amiatt, hogy nem tudta elvégezni a lábmosás hagyományos szertartását, és azt mondta a fogvatartottaknak:
Idén nem tudom ezt megtenni, de közel tudok, és szeretnék is lenni hozzátok. Imádkozom értetek és a családjaitokért.
Ferenc pápa és a börtönvilág közötti kötelék soha nem szakadt meg. A romániai Bákó megyei Somoskán született Benoni Ambarus, Róma segédpüspökének beszámolója szerint
halála előtt Ferenc pápa több mint 200 ezer eurót adományozott a befogadási és társadalmi helyreállítási projektekre
a Rebibbia börtönkomplexumokban (férfiak, nők és fiatalok) és Casal del Marmoban.
Nekik adományozta utolsó vagyonát, 200 ezer eurót a személyes számlájáról
– mondta a Repubblicának a jótékonysági és börtönökbe delegált segédpüspök, akinek véleménye szerint a cél továbbra is a börtön és a plébániák közötti kapcsolat erősítése, annak biztosítása, hogy a fogvatartási helyek a gondolkodás, a visszailleszkedés és az irgalom tereivé váljanak.
Kelet-európai bíborost bízott meg utolsó kívánságának teljesítésével Ferenc pápa
Rolandas Makrickas litván bíborost bízta meg végrendeletének végrehajtásával az elhunyt római katolikus egyházfő. Ferenc pápa nemcsak temetésének körülményeiről intézkedett, hanem, mint kiderült, a szertartás költségeit is előre fedezte.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt