Az Ukrajna elleni orosz támadás második évfordulójának előestéjén, pénteken ismerteti a Fehér Ház a Moszkva elleni újabb büntetőintézkedések részleteit.
Az előzetes bejelentések szerint „átfogó szankciócsomagot” állítottak össze.
Az eredeti terveket módosították „kifejezetten Alekszej Navalnij halálával kapcsolatos további szankciókkal egészítik ki” – ismertette John Kirby, az amerikai elnök hivatalának nemzetbiztonsági szóvivője.
A csomaggal nemcsak az Ukrajna elleni háború miatt vonják felességre Oroszországot, hanem azért is, ami „Alekszej Navalnijjal történt”
– hangsúlyozta a szóvívó a Spiegel német hírportál összefoglalója szerint.
A Fehér Ház meggyőződése szerint az orosz elnök, Vlagyimir Putyin felelős az ellenzéki politikus haláláért, függetlenül attól, hogy milyen eredményre jutnak az eset körülményeit vizsgáló elemzések - jelentette ki John Kirby.
A halálhírre reagálva Antony Blinken amerikai külügyminiszter a múlt héten úgy fogalmazott: Oroszország a felelős azért a helyzetért, amely Alexej Navalnij halálához vezetett, és ez rávilágít a Vlagyimir Putyin orosz elnök rendszerét jellemző gyengeségre és korrupcióra.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter