Az amerikai Szenátus a vasárnapi megegyezés után kedden hajnalban, a leállás 41. napján 60:40 arányban elfogadta a szövetségi kormány jövő év január végéig történő finanszírozásának folytatásáról szóló törvényjavaslatot, amit demokraták egy kis csoportja is támogatott a pártjukon belüli éles kritika ellenére, írta az MTI.
Az amerikai történelem eddigi leghosszabb kormányzati leállása még eltarthat néhány napig, amíg a szeptember közepe óta szünetet tartó képviselőház tagjai visszatérnek Washingtonba, hogy szavazzanak. Ez legkorábban szerdán történhet meg.
Az elnöknek, Donald Trumpnak is alá kell majd írnia a költségvetési törvényt, azzal ér véget a hivatalosan a kormányzati leállás, a kormány újraindíthatja a működést.
A demokraták támogató szavazataikért cserébe azt követelték, hogy a republikánusok egyezzenek bele a Barack Obama nevéhezfűződő, szociális alapú egészségbiztosítási rendszer év végén lejáró szabályainak meghosszabbításába. A republikánusok erre nem voltak hajlandóak, végül öt mérsékelt demokrata szenátor támogatta a republikánusok javaslatát.
A kormányzati működési kényszerszünet miatt késnek a szövetségi élelmiszersegélyek, súlyosbodtak a repülőtéri késések, és több százezer szövetségi dolgozó nem kap fizetést.
A több mint 40 napig tartó kormányzati leállás Donald Trump előző rekordját döntötte meg: a bild.de német hírmagazin azt írta: az előző, 2018-2019-es shutdown 35 napig tartott, amit a lap „+3 nap” kiegészítéssel, azaz összesen 38 napként említ.