Interjút adott az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen, akitől megkérdezték azt, hogy amennyiben felkérnék, lenne-e elnökjelölt a 2027-es német elnökválasztáson pártja, a CDU színeiben. A Politico beszámolója szerint a politikus visszautasította a híreszteléseket.
Teljes mértékben elkötelezett vagyok a bizottság elnökeként előttem álló feladataim iránt, és nem vagyok elérhető más pozíciók betöltésére
– válaszolta a felmerülő pletykákra az Európai Bizottság német elnöke.
Az Index felidézte: több német lap, köztük a Spiegel és a Bild korábban úgy értesült, Friedrich Merzék úgy terveznek, hogy a CDU/CSU pártszövetség elnökjelöltje 2027-ben egy nő legyen, és emiatt merült fel Ursula von der Leyen neve is.
Ismert, von der Leyent tavaly választották meg újabb öt évre az uniós bizottság élére, így 2029-ig szól a mandátuma. Amennyiben a 66 éves politikus mégis úgy döntene, hogy inkább német elnökjelölt lenne, akkor mostani pozíciójáról le kéne mondania. Ám a német elnökjelöltség ellen szól, hogy a német szövetségi elnök inkább csak reprezentációs szerepet tölt be valódi hatalom nélkül, ugyanakkor négy év múlva, amint lejár a mandátuma, már nem választható újra. A lap szerint ha mégis német elnök szeretne lenni, akkor 2027-ben 5+5 évvel meghosszabbíthatná politikai karrierjét.
Csaknem 43 milliárd eurót osztottak szét von der Leyenék öt tagállamnak, mi nem vagyunk köztük
Több tagország is eurómilliárdokat, vagy -milliókat kapott a Next Generation EU keretében, méghozzá vissza nem térítendő támogatások és hitelek formájában. Magyarország kimaradt a pénzosztási sorból. Bővebben >>>Emlékezetes, nyáron némileg megingott a politikus bizottságbeli széke, amikor bizalmatlansági indítványt nyújtottak be vele szemben, ám a próbálkozás végül dugába dőlt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val