A Gázai övezetben 2360 gyerek vesztette életét és több mint 5300 sebesült meg az izraeli légicsapásokban – jelentette be az UNICEF. Adele Hodr, a szervezet közel-keleti és észak-afrikai irodavezetője megdöbbentőnek nevezte az áldozatok és a sebesültek magas számát, és leszögezte:
a gázai helyzet növekvő szégyenfolt az emberiség lelkiismeretén.
A Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet fegyveresei október 7-én meglepetésszerű támadást indítottak Izrael ellen, betörtek az ország déli részébe, és
- több mint 1400 embert meggyilkoltak;
- további mintegy háromezret megsebesítettek;
- valamint mintegy 200 embert elraboltak és túszként tartanak fogva;
- az izraeli válaszcsapásokban azóta már 5791 ember halt meg a Gázai övezetben az ottani egészségügyi hatóságok tájékoztatása szerint.
Az UNICEF részéről kiemelték, hogy a térségben élők súlyos ivóvízhiánnyal is küzdenek, amely elsősorban a gyerekekre lehet veszélyes, hozzátéve, hogy a 2,3 milliós Gázai övezet lakosságának mintegy fele kiskorú.
A szervezet egyúttal felszólította a szemben álló feleket, hogy tartsanak tűzszünetet, egyezzenek meg a humanitárius segélyszállítmányok beengedéséről és minden túszt engedjenek szabadon.
(via MTI)
Elindult a segély, enyhülhetnek az embertelen állapotok Gázában
Megnyitották a rafahi határátkelőt a humanitárius segélyszállítmányok előtt. Üzemanyagot nem kapnak, mert félő, hogy a Hamász kezébe kerül. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet