Szerdán, június 24-én a NATO vezetők összegyűltek Hágában, hogy megtárgyalják a szövetség védelmi költségvetésének növelését.
A csúcstalálkozó legfontosabb résztvevője Donald Trump amerikai elnök, aki a tagállamok védelmére fordított költséget drasztikusan megemelné a GDP öt százalékára.
A NATO főtitkára, Mark Rutte szerint, habár ezt nem lesz egyszerű finanszírozni, ez a lépés létfontosságú a szövetségnek a jelenlegi nemzetközi biztonsági helyzet miatt.
Donald Trump hozzáállása már szigorúbb volt: megfenyegette a NATO tagállamokat, hogy amennyiben nem érik el a költségvetési célkitűzéseket, akkor az Egyesült Államok nem fogja védelmezni őket.
A csúcstalálkozóra érkezve az elnök ismét kifejezte kétségeit a szövetséghez való elkötelezettségével kapcsolatban, hiszen nem említette közvetlenül a NATO egyik fő elemét, az Észak-Atlanti Szerződés 5. cikkelyét, mely szerint a szövetséges tagállamok egymásnak katonai segítséget nyújtanak, ha egy ellenséges állam megtámadja bármelyik tagállam területét.
Trump szerint ennek a cikkelynek több értelmezése is szóba jöhet, és állítja, hogy ő az életek megmentése felé elkötelezett, és majd akkor definiálja a cikkelyt, ha ezeket az életeket megmentették.
A szövetség új költségvetését a következő 10 évben szeretnék elérni. Nehéz feladat lesz, hiszen több tagállam a 2014-ben előírt költségnövelést is csak tavaly tudta elérni.
A NATO tagállamok majdnem mindegyike egyetértett a csúcstalálkozó idején az ötlettel, kivéve Spanyolországot, aki túlzásnak érzi a kitűzött célt.
– írja a Reuters.
A spanyol miniszterelnök, Pedro Sánchez elfogadja a GDP 5 százalékát a védelmi költségvetés értelmében, azonban szabadabban értelmezi azt, lehetővé téve ezzel, hogy a GDP általa szükségesnek ítélt százalékát fordítsa a védelemre, feltéve, hogy ez megfelel a NATO védelmi miniszterei által június 5-én jóváhagyott katonai képességi célkitűzéseknek – olvasható az El País oldalán.
A csúcstalálkozó a mai nap is folytatódik, olyan fontos témákat érintve, amelyek hatással vannak a NATO tagállamok biztonságára ebben a zavaros nemzetközi helyzetben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A forint máris megkezdte a csúszkálást