Csütörtök reggel Brüsszelben sokan várták Volodimir Zelenszkij elnök érkezését. Erről még a politikai vezetők is nyíltan beszéltek – például Donald Tusk új lengyel miniszterelnök, aki sejtelmesen annyit közölt: „talán erre holnap reggel kerül sor”.

Maga Zelenszkij is várta ezt a találkozást. Azt talán kevesen tudták, hogy az amerikai látogatás után valójában ezért húzott még rá egy napon Norvégiában. Már kora reggel indulni készült Brüsszelbe, arra várt, hogy megerősítést kapjon az Európai Tanács elnökétől, Charles Micheltől – írja az Evropejszka Pravda.

Végül Zelenszkij videolinken keresztül csatlakozott az EU-csúcshoz. A norvég repülőtér aulájában ülve figyelmeztette az uniós vezetőket, hogy határozatlanságuk Putyin győzelme lesz Az elnök még ezek után sem nem tért vissza Ukrajnába, helyette Frankfurtba ment egy viszonylag fölösleges körre, pusztán csak azért, hogy a brüsszeli tűz közelében legyen, és

egy órán belül ott lehessen, ha Charles Michel úgy dönt, hogy beveti a „nukleáris fegyvert” és meghívja a tárgyalásokra.

Nemcsak, hogy feszült volt légkör, de akkora volt a tét, hogy hozzá képest az ukrán vezető egyéb feladatai háttérbe szorultak.

Most már tudni lehet, hogy a csúcstalálkozó egészen váratlan győzelmet hozott Ukrajnának. Az EU már kész volt engedményeket tenni Magyarországnak, de erre nem volt szükség:

A Scholzcal és Macronnal folytatott megbeszélései után a magyar miniszterelnök gyakorlatilag arra jutott, hogy megkerülhetik a magyar vétót és ezzel tulajdonképpen beleegyezését adta ahhoz, hogy megkezdhessék az Ukrajna és Moldova EU-csatlakozásáról szóló tárgyalásokat. 

A lap szerint ugyanakkor hiba lenne arra számítani, hogy a magyar probléma örökre le van tudva.

Ám egy új diplomáciai ablak nyílt ki a "gyógyításra", és Kijevnek élnie kell ezzel a lehetőséggel.

 

Még a régiek sem emlékeznek olyan helyzetre – teszik hozzá — amikor az ország vezetőjének a csúcson valójában ajtót mutattak, hogy ne kelljen egy számára elfogadhatatlan döntést támogatnia.

Orbán Viktor számára ez a lépés mindenképpen megalázó volt – írják. Ki kellett most találnia egy rövid, ám nem biztos, hogy túl meggyőző magyarázatot a magyar közönség számára.

De vajon mi késztethette a magyar kormányfőt, hogy elálljon eredeti szándékától?

A cikk szerint csalódnunk kell, ha azt gondoljuk, hogy a négy európai vezető érvei hatottak rá.  Feltételezhető persze, hogy a magyar vezetőt a tengerentúlról, a Republikánus Párt befolyásos képviselőitől érkező hívások is befolyásolták. Ám az valószínűbb, hogy a nemzetközi politikában  „egy mindenki ellen” sosem harcoló Orbán Viktor egyszerűen megadta magát a többi tagállam nyomására.

Hiszen abban reménykedhetett, hogy nem egyedül fogja blokkolni Ukrajnát.

Az osztrákok ugyanis a csúcs napján egyszeriben visszavonták korábbi aggályaikat, és láthatólag már az első nagy próbatételnél, az újraválasztott szlovák miniszterelnökre, Robert Ficora sem lehetett számítani. 

Orbán Viktor ellenben egy nagy pénzügyi megoldáscsomagot mégiscsak örökül hagyott, amelynek egy része Ukrajnának nyújtott, 50 milliárd eurós pénzügyi segítség volt. Elsőre ez katasztrófának tűnhet, ám legfeljebb kellemetlen. Ráadásul azzal számol szinte kivétel nélkül mindenki, hogy a magyar miniszterelnök vétóját január elején nagy valószínűséggel felülírják. Az európai kormányok vezetői már most nyíltan kimondják:

gyakorlatilag biztosak abban, hogy akkor Orbán Viktor megadja magát.

Ugyanakkor az ő szempontjait is érdemes figyelembe venni: ezúttal nem térhetet vissza Brüsszelből üres kézzel, egyfajta győzelem nélkül.  

Az EU döntése, hogy tárgyalásokat kezd Ukrajnával és Moldovával, rendkívül fontos politikai lépés. Az Európai Bizottság már most, decemberben megkezdheti ennek technikai előkészítését. 

Ám Magyarországon megmarad a lehetőség, hogy szinte minden nap botot rakjanak a küllők közé, ahogy erre maga a miniszterelnök is utalt a reggeli rádiós interjúban. Ezt pedig Kijevnek számításba kell vennie. 

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy bármennyire is derogál és sértő, Orbánnal kell tárgyalni.

Ha csak a „magyar tekintélyelvű vezetés”, vagy az „antidemokratikus magyar kormány” lesz a téma, az az ukrán kormányt fosztja majd meg a sikertől. 

Hiszen ha ellenségnek nyilvánítod Orbánt, sokkal nehezebb lesz vele tárgyalni.

Zelenszkijnek és csapatának most el kell kerülnie egy fatális hibát: miután feltétlen győzelmet arattak a csúcson, elhalaszthatják a magyar kérdést, mint átmenetileg megoldott és letudott, már nem forró témát.

A lap végkövetkeztetésként arra jut, hogy „szorgalmazni kell a tárgyalásokat Ukrajna és Magyarország vezetői között. Meg kell mutatni, hogy nem a megalázást kerestük Brüsszelben, hanem éppen ellenkezőleg, nyitottak vagyunk a párbeszédre. Próbáljunk tárgyalni, kapcsolatot teremteni Budapesttel. A lehető leghamarabb, lehetőleg még a januári EU-csúcs előtt, vagy legalább a márciusi konferencia előtt a tárgyalások tényleges megkezdése érdekében – vagy legalábbis igyekezzünk ezt megtenni.”

Ukrajna valósággá vált jövőbeli uniós csatlakozása ugyanis nem ad más lehetőséget – írják. 

Magyarország blokkolta az 50 milliárd eurós extra pénzt Ukrajnának

Pénteken hajnali fél 3 körül ért véget az uniós állam- és kormányfők decemberi csúcstalálkozójának első napi ülése. A 27 uniós vezető egyhangú döntését igénylő pénzügyi mentőcsomagról januárban tárgyalnak újra. >>>