Az Ukrán Miniszteri Kabinet hétfői ülésén valamennyi védelmi miniszterhelyettesét menesztette. Tarasz Melnyicsuk, a kormány képviselője azt mondta, a döntés a védelmi minisztérium hat helyettes vezetőjét és a minisztérium államtitkárát is érinti.

Az érintettek:

  • Hanna Maliar;
  • Volodimir Gavrilov;
  • Rosztyiszlav Zamlynszkij;
  • Denis Sharapov;
  • Andrij Sevcsenko;
  • és Vitalij Deinega.

Rajtuk kívül Ukrajna Miniszteri Kabinetje felmentette Kosztyantyin Olekszandrovics Vaszcsenkót az ukrán védelmi minisztérium államtitkári posztjáról is – írta Melnyicsuk a Telegram-csatornáján a Kjivpost szerint.

A lap hozzáteszi, hogy az elbocsátások nem meglepők, hiszen ez a minisztérium vezetőjének változásával jár. Ezután a kormány vagy áthelyezi az elbocsátott miniszterhelyetteseket, vagy újakat nevez ki. A minisztérium korábbi vezetőjét, Olekszij Reznyikovot a közelmúltban Rusztem Umerov váltotta fel.

Olekszij Goncsarenko képviselő szeptember elején arról számolt be, hogy hárman –  Volodimir Gavrilov, Vitalij Deinega és Andrij Sevcsenko – még Umerov kinevezése előtt benyújtották lemondásukat.

Deinega azonban később tagadta, hogy lemondott volna, hozzátéve, hogy együttműködik az új miniszterrel. Az Ukrajinszka Pravda szerint viszont Umerov maga kért fel valamennyi képviselőt arra, hogy önként írjanak lemondási kérelmet.

Umerov védelmi miniszter egy Facebook-posztjában úgy fogalmazott

Újraindítás. Elkezdtük. A szokásos módon dolgozunk. A többi hír – később.

Szeptember 5-én a Verhovna Rada megszavazta Reznyikov lemondásának elfogadását a védelmi minisztérium éléről, és ezzel egyidejűleg felmentette Rusztem Umerovot az Állami Vagyonalap vezetői posztjáról, akit aztán másnap elsöprő többséggel támogattak abban, hogy Ukrajna védelmi minisztere legyen.

Mint mondta, minden olyat megtesz Ukrajna győzelméért, ami lehetséges és ami lehetetlen.

A NATO-főtitkár elmondta, mi kell ahhoz, hogy béke legyen Ukrajnában

Ha Volodimir Zelenszkij elnök és az ukránok befejezik a harcot országuk megszűnik létezni, ha viszont Putyin oldalán hallgatnak el a fegyverek, béke lesz - jelentette ki Jens Stoltenberg.
Bővebben--->