A háborúnak úgy lehet a legegyszerűbben véget vetni, hogy Vlagyimir Putyin kivonja csapatait Ukrajnából - emelte ki Jens Stoltenberg a Berliner Morgenpost című lap hírportálján közölt interjúban.

Mint mondta, senki sem tudja, hogy meddig tart Oroszország Ukrajna elleni háborúja, az viszont biztos, hogy a legtöbb háború tovább tart, mint amire a kitörésekor számítottak, ezért fel kell készülni arra, hogy hosszú háború lesz Ukrajnában.

Hozzátette: mindannyian azt kívánjuk, hogy gyorsan béke legyen, de egy békemegállapodást nem használhat fel Oroszország arra, hogy lélegzetvételnyi időhöz jusson, hogy újra támadhasson.

Nem engedhetjük meg, hogy Oroszország tovább veszélyeztesse Európa biztonságát

 - húzta alá a NATO főtitkára.

Kifejtette, hogy Ukrajna a szövetség júliusi vilniusi csúcstalálkozóján közelebb került a NATO-hoz, a háború után pedig biztonsági garanciákat kell adni az országnak, különben a történelem ismétli önmagát.

Ukrajna a folyamat végén megszerzi a NATO-tagságot, ez kétségtelen

- jelentette ki Jens Stoltenberg.

Hangsúlyozta, hogy a NATO nem vesz részt közvetlenül a háborúban, és Ukrajna támogatása mellett arról is gondoskodnia kell, hogy a háború ne terjedjen túl Ukrajna határán. Oroszország és a NATO nem háborúzhat egymással - mondta.

Jens Stoltenberg és Volodimir Zelenszkij
Jens Stoltenberg és Volodimir Zelenszkij 2023. áprilisában
Kép: Reuters

A többi között arról is szólt, hogy Svédország szerinte a legközelebbi jövőben a NATO tagja lesz. Recep Tayyip Erdogan török elnök világossá tette, hogy Törökország a lehető leghamarabb ratifikálja Svédország csatlakozását, és a török parlament döntése még az idén ősszel várható. Az ügy lezárása jó Svédországnak, a NATO-nak és Törökországnak is - fogalmazott Jens Stoltenberg.

 

 

 

Rákos daganathoz hasonlította a terjedő EU-s bürokráciát Kövér László

Az Országgyűlés elnökével készített interjút a Mandiner, melyben a svéd NATO-csatlakozásról, az orosz-ukrán háborúról, valamint az európai parlamenti választásokról is szó esett. Bővebben>>>

Kitért a védelmi kiadások növelésének kérdésére is, aláhúzva, hogy a vilniusi csúcson meghozott határozatok alapján a hazai össztermék (GDP) arányában számolt 2 százalék a minimum, és számos tagállam ennél többet költ majd védelemre.

Amikor a feszültségek erősödnek, nagyobb hangsúlyt kell helyezni a védelemre. A hidegháború idején, amikor Németországot Konrad Adenauer vagy Willy Brandt vezette, a védelmi kiadások nem csupán a GDP 2 százalékát, hanem 3-4 százalékát tették ki - mondta a norvég politikus, hozzátéve, hogy a hazájában is hasonló volt a helyzet. Akkor is megoldottuk, és ma is meg kell oldanunk - mondta Jens Stoltenberg.