A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 1,1 milliárd dollárt folyósított Ukrajnának az ország kritikus költségvetési kiadásainak finanszírozására – jelentette be Denisz Smihal ukrán miniszterelnök hétfőn. Az IMF a forrást a Kijevnek tavaly megajánlott, négy évre szóló, 15,6 milliárd dolláros keretből utalta át. Eddig 9,8 milliárd dollárt szabadítottak fel ebből a keretből hat részletben.
A valutaalap szakértői szerint az ukrán állam reál GDP-növekedése 4 százalék lesz idén, jövőre azonban 2,5-3,5 százalékra lassul a bővülés az energiainfrastruktúrában keletkezett károk és a munkaerőhiány folytán.
Ukrajna tavaly 42,5 milliárd dollár külföldi segélyt kapott, és a kijevi pénzügyminisztérium szerint 2025-ig legalább 12 milliárd dollárral kellene növelni ezt az összeget – írja a The Kyiv Independent.
Kristalina Georgieva, az IMF vezérigazgatója szerint „a háború ellenére az ukrán hatóságok ügyes politikája, valamint a jelentős külső támogatás révén sikerült megőrizni a makrogazdasági stabilitást”, azonban a „fokozott kockázatok miatt éberségre van szükség”.
Már 1100 főre teszik az észak-koreai veszteségeket az orosz-ukrán fronton
Tovább duzzadhatott a háborús áldozatok száma. Dél-Korea úgy becsüli, hogy immár ezernél is több észak-koreai katona halt vagy sebesült meg az ukrán harcok során. Putyinék oldalán újabb csapatokat szánnak a frontra.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
Leállt az M3-as metró
Sallai Roland reagált a liverpooli pletykákra
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Már hűlt helye van Matolcsy Ádám rönkházának