Feloszlatják az Oroszország által Ukrajna ellen elkövetett háborús bűnökkel kapcsolatos információk gyűjtésére felhatalmazott amerikai munkacsoportot, és elbocsátják annak koordinátorát.
Az amerikai vizsgálati csoport vezetőjét korábban törvény hatalmazta fel arra, hogy a kormányzaton hírszerzési információkat gyűjtsön az Oroszország által Ukrajnában elkövetett atrocitásokról.
Minderről a The Washington Post meg nem nevezett forrásokra hivatkozva számolt be, és a lap azt is feltárta, hogy a projekt célja nem más volt, mint az, hogy Putyin elnököt felelősségre vonják az ukrán néppel szemben elkövetett bűnök miatt.
Nem igazán lesz elszámoltatás
- A Trump-kormányzat hivatalba lépése után döntött úgy, hogy kivonja az Egyesült Államokat abból az Európai Unió által vezetett nemzetközi csoportból, amelyet azért hoztak létre, hogy megbüntessék Oroszországot, amiért az ukrajnai invázió során megsértette a nemzetközi jogot.
- A Fehér Ház ezen túl korlátozza az igazságügyi minisztérium háborús bűnökkel foglalkozó elszámoltathatósági csoportjának munkáját;
- ahogy megszüntette a szankciók hatálya alá tartozó orosz oligarchák vagyonának lefoglalására irányuló programot is;
- valamint több amerikai nemzetbiztonsági szerv is leállította az orosz szabotázsok és kibertámadások elleni összehangolt akciókat.
Sokkoló adatok: ennyivel zuhant Ukrajna lakossága a háború óta
Az orosz-ukrán háború kezdete óta mintegy 8 millióval csökkent Ukrajna lakosainak száma. A várható élettartam is radikálisan rövidebb lett.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól