Vlagyimir Putyin orosz elnök jelezte, hogy a háború kezdeti szakasza óta először nyitott a kétoldalú tárgyalásokra Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel
– számolt be a Reuters.
Előzőleg Oroszország és Ukrajna vezetője egyaránt kijelentette, hogy nyitott a hétvégén meghirdetett 30 órás húsvéti tűzszünet után a további tűzszünetekre. De mindkét fél azzal vádolta a másikat, hogy megsértette az ünnepi megállapodást.
Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz állami médiának hétfőn elmondta, hogy a húsvéti tűzszünet után, amelyet szombaton egyoldalúan hirdetett meg, újraindultak a harcok. Oroszország azonban – mint mondta – nyitott minden békekezdeményezésre, és ugyanezt várja Kijevtől is. A két fél között 2022 februárja óta nem volt közvetlen tárgyalás - emlékeztetett az Index.
Oroszország mindig is pozitívan tekintett minden békekezdeményezésre. Reméljük, hogy a kijevi rezsim képviselői is így gondolkodnak
– fogalmazott az orosz államfő. Szavait Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pontosította, felhívva a figyelmet arra, hogy az orosz elnök hajlandó közvetlen tárgyalásokat folytatni Ukrajnával arról, hogy ne támadjanak polgári célpontokat.
Volodimir Zelenszkij nem reagált közvetlenül Vlagyimir Putyin megjegyzéseire, de azt mondta, hogy Ukrajna „készen áll minden olyan párbeszédre”, amely biztosítja a polgári lakosság biztonságát. Esti videóbeszédében úgy fogalmazott: „Ukrajna fenntartja a javaslatát, hogy legalább a polgári célpontokat ne érje támadás, Moszkvától pedig egyértelmű választ várunk”.
„Készek vagyunk bármilyen tárgyalásra arról, hogyan lehet ezt elérni” – tette hozzá az ukrán elnök.
A két vezetőre komoly nyomás nehezedik az Egyesült Államok részéről, amely azzal fenyegetőzött, hogy eláll béketörekvéseitől, hacsak nem sikerül némi előrelépést elérni.
Ukrajna képviselői szerdán Londonban vesznek részt az Egyesült Államokkal és az európai országokkal folytatott tárgyalásokon, folytatva a múlt heti párizsi találkozót, amelyen az Egyesült Államok és az európai államok a több mint három éve tartó háború befejezésének lehetőségéről tárgyaltak. Zelenszkij azt mondta, a londoni tárgyalásoknak elsődleges feladata a feltétel nélküli tűzszünet elérése.
Washington már közölte, hogy üdvözölné a hétvégi tűzszünet meghosszabbítását.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére