Ukrajnának Patriot légvédelmi rendszerekre van szüksége Oroszország szisztematikus támadásainak elhárítására – jelentette ki Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter csütörtökön Brüsszelben, a tagországok külügyminisztereinek kétnapos tanácskozása keretében tartott NATO-Ukrajna Tanács ülését megelőzően.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral közös köszöntőjében Dmitro Kuleba hangsúlyozta: légvédelmi rendszerekere azért van szükség, hogy Kijev hatékonyan tudjon ellenállni Oroszország azon törekvésének, hogy Ukrajnát letörölje a térképről.
Az ukrán gazdaságnak, az ukrán emberek életének és a városoknak a biztonsága a légvédelmi rendszerek rendelkezésre állásától függ
– fogalmazott.
Ukrajna azért kér Patriot rendszereket, mert ez az egyetlen légvédelmi rendszer, amely képes semlegesíteni az orosz ballisztikus rakétákat. Leszállításuk és rendszerbe állításuk csak a szövetségeseken múlik – tette hozzá az ukrán külügyminiszter.
Ukrajna támogatása a közös biztonságról szól elsősorban
Stoltenberg beszédében hangsúlyozta: „Ukrajna támogatása nem jótékonyság, hanem befektetés a közös biztonságba. Az orosz agresszió elleni fellépés Ukrajnában egyaránt fontos az ország és az egész világ számára.”
Ukrajna katonai támogatásának 99 százaléka a NATO-szövetségesektől származik, de még határozottabb fellépésre van szükség. A NATO-Ukrajna Tanács ülésén a tagországok külügyminiszterei az ukrán külügyminiszterrel közösen áttekintik annak lehetőségét, hogy a szövetség miként tudna kiszámítható és hosszú távú segítséget nyújtani Kijevnek – tette hozzá a főtitkár.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt