Heti két liter vagy annál több mesterségesen édesített ital 20 százalékkal növeli a szívritmuszavar egyik fő fajtájának, a pitvarfibrillációnak a kialakulását. A betegségben szenvedők általában szívremegésről számolnak be, ugyanis a pitvar falának szabályos összehúzódásának hiányában a szívkamrák remegő mozgást végeznek, miközben a pitvarokban a vér áramlása lelassul, és örvénylővé válik.
A CNN tanulmánya összefüggést tudott kimutatni az édesítőszeres italok és a fibrilláció között, de a betegségre való genetikai hajlam sem mellékes szempont. Egy korábbi 2017-es kutatás szerint az európai felmenőkkel rendelkező amerikaiak esetében 22 százalékos arányban öröklődik a betegség.
Több kutatásra van szükségünk ezekkel az italokkal kapcsolatban, hogy megerősíthessük az eredményeket, valamint a szívbetegségekre és az egészségügyi állapotokra gyakorolt következményeket
– mondta Kris-Etherton, az Amerikai Szív Szövetség táplálkozási bizottságának tagja, hozzátéve, hogy addig is egészségesebb választásként a víz a legjobb, illetve ha korlátozzuk vagy teljes mértékben elkerüljük az édesítőszeres italokat.
A fibrilláció világszerte 40 millió embert érint, és mellkasi fájdalmaktól kezdve, szívdobogáson és légszomjon át, a fáradtságig a legkülönbözőbb tüneteket produkálhatnak a betegségben szenvedők. Többen azonban nem tapasztalnak semmit, a betegség tünetmentesen, csendes gyilkos módjára is le tud csapni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén